A 2019-es X-Faktor győztese volt: Ruszó Tibire alig ismerni rá
Ruszó Tibi 2019-ben nyerte meg a tehetségkutatót, azonban az élet komoly akadályokat állított elé.
Ruszó Tibi 2019-ben, 16 évesen nagy álmokkal indult neki az X-Faktor tehetségkutatónak, amit végül ByeAlex mentorálásával meg is nyert.
Ruszó Tibi 2024-ben
Ugyan a népszerű műsor 2019-es szériája nagyon erős volt versenyzők terén, hiszen olyan nevek kerültek ki onnan, mint Dárdai Blanka vagy Manuel, Ruszó Tibi náluk is kimagaslóbb volt a versenyben, hiszen a mentorok és a nézők döntése alapján végül ő vitte haza a 12 millió forintos főnyereményt.
A szegény családból származó, balogújfalui fiú és családja a nyereményből vásárolt egy házat Szlovákiában, azonban az RTL riportjából kiderült, ismét nélkülözésben élnek. Ruszó Tibi azt hitte, több dologra futja majd a nyereményből, de a ház is éppenhogy kijött belőle, és bár úgy tervezték, fel fogják újítani, jelenleg is alig élhetőbb, mint korábbi otthonuk.
Az X-Faktor utáni évben Magyarországon is berobbant a Covid-19 járvány, a koncertek és szinte minden leállt, amit a fiatal győztes is nagyon megszenvedett, így a nyeremény megmaradt részét felélték.
A házat pár millió forintért vették, fürdőszoba nincs benne, Ruszó Tibi pedig testvérével osztozik egy szobán. Meleg víz sincs az ingatlanban, így a fürdéshez a konyhában melegítik meg maguknak a vizet - számolt be a fiatal énekes az életkörülményeiről 2023-ban. Akkor abban reménykedett, hogy beindul majd a koncertszezon, és végre fel tudják újítani a házat.
Ruszó Tibi nem hagyott fel álmaival, továbbra is eljár a fővárosba, mindig dolgozik egy új dalon, miközben minden bizodalma abban van, hogy sikerre viheti a szakmában. Instagram-posztjaiból nemcsak az derül ki, hogy a fiatal énekes külsőre rengeteget változott, de gyakran megosztja, mikor és hol ad koncertet, így vélhetően újra beindult vele a szekér. A mára 24 éves zenészre szinte rá sem ismerni, az egykor törékeny, alacsony kisfiúból mára kész férfi lett.
Király L. Norbira rá sem ismerni a 2010-es X-Faktor óta: ezért kap sok gyűlölködő üzenetet
14 éve tűnt fel a képernyőn, ma már egyáltalán nem énekel.
ElolvasomCover-fotó: RTL
Vásárolj Femina Klub bérletet!
Vásárolj bérletet, és vegyél részt a 2025-ös év különleges előadásain, ahol izgalmas témákról hallhatsz elismert szakértőktől és közéleti személyiségektől.
- Knapek Éva, aki a társfüggőségről és a mérgező kapcsolatokból való szabadulásról beszél. 2025.01.07.
- Kajdi Csaba, aki humorral és őszinteséggel osztja meg tapasztalatait nőkről és élettapasztalatairól "Anyámtól a modellekig" témában. 2025.02.19.
- Steigervald Krisztián, aki a generációk közötti kommunikáció kihívásait tárgyalja "Boomerek és Zoomerek" című előadásában. 2025.04.09.
További részletek: feminaklub.hu/
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
OLVASD EL EZT IS!