Rudolf Péter dús hajú szívtipró volt fiatalkorában
Rudolf Péter arcát az egész ország ismeri, arra azonban már kevesen emlékeznek, hogy nézett ki fiatalon a Beugró sztárja.

Ez is érdekelhet
beauty and style
Top olvasott cikkek

Rudolf Péter kétségtelenül hazánk egyik legismertebb színművésze, az elmúlt években nem sok olyan magyar vígjáték készült, amelyet ne színesített volna játékával.

Elég csak a már-már klasszikusnak számító Üvegtigrisre gondolnunk, mely mindhárom részében a főszerep mellett rendezőként és forgatókönyvíróként is tevékenykedett.

30 éve aktív

Bár a legtöbben minden bizonnyal az elmúlt évtized sikerfilmjeiből és a Beugróból ismerik az arcát, az 50 éves színész már közel 30 éve a pályán van.

1983-ban végezte el a Színház- és Filmművészeti Főiskolát, de már két évvel korábban leforgatta első filmjét, a Cha-cha-chát, a diploma után pedig egyik filmszerepet kapta a másik után.

A színpadon is láthatjuk

Akik nem látták a nyolcvanas években forgatott filmjeit, bizonyára nem is gondolnák, hogy Rudolf Péter akkoriban dús hajkoronával büszkélkedhetett, ami igazán vonzóvá tette - mélybarna szemeivel együtt.

Bár haja az évek során megritkult, fiatalos lendületéből mit sem veszített. Ezt bizonyítja többek között 2010-es mozijában, az Igazából apa című romantikus vígjátékban, és a Thália színpadán is.

Legközelebbi bemutatója szeptember 30-án lesz, a Kövek a zsebben című darabban láthatjuk.

Ezt is szeretjük