Rubint Réka összeomlott az esti műsorban - Emiatt telt be nála a pohár
Rubint Réka rosszul lett A legbátrabb páros forgatásán.
A TV2-n futó A legbátrabb páros című műsorban a versenyzőknek számtalan extrém és veszélyes feladatot kell teljesíteniük, a túlzott adrenalinbomba és a veszélyhelyzet fokozott érzése miatt pedig könnyen kiborulhat az ember. Ez történt a produkció második adásában Rubint Rékával is, aki teljesen összeomlott a kamerák előtt.
Sírva fakadt az adásban
A negyvenéves sztárnak a második adásban egy tengervíz fölé lógatott platformról kellett a vízbe ugrania, de elég trükkös módon, ugyanis egy csapóajtó volt alatta, ami váratlanul tűnt el. Ezt a megmérettetést teljesítette is, azonban rosszul lett a forgatás során, szédült, és hányingere is volt, ezért ápolásra szorult. Később a villában magyarázta el a társainak, miért borult ki.
- Nekem a szívem otthon van a gyerekeknél, ott a három gyerek, izgulok értük, de, aki anya, ezt tudja. Az apukám kórházban van, nyilván érte is izgulok, és ez így sok - magyarázta a versenytársainak Rubint Réka, aki szerint az elmúlt napok stresszes és kemény feladatai, a kevés alvás és a 40 fokos meleg is hozzájárult, hogy összeomlott.

Ezután Schobert Norbival bementek a szobájukba, ahol Rubint Réka kisírta magát a vállán.
- Ugyanaz az érzés volt, az a tehetetlen, hogy mi lesz, mint amikor megműtöttek. Mint amikor betoltak a szívműtőbe, és nem tudtam, hogy mi lesz veled. Most jöttem rá, hogy a műtéten, ami veled történt, azon még a mai napig nem vagyok túl - idézte fel a keserű emléket a férjének.
Végül sikerült összeszednie az erejét, a másnapi feladatot sikeresen teljesítette férjével. A második adásban végül Tóth Andi és Szabó Ádám esett ki.
Schobert Norbika rengeteget fogyott - Friss fotóján szinte rá sem ismerni
Nézegess képeket!
Elolvasom
A bennünk élő nők - Hol az egyensúly a megfelelés és az önazonosság között?
A 21. századi nő minden szerepben helyt áll: dolgozik, édesanya, társ, barát, gondoskodó, és közben próbál önmaga is maradni. Hogyan lehet lavírozni a rohanó mindennapok, a teljesítménykényszer és a saját lelki békénk között? Hogyan találjuk meg az egyensúlyt szerepeink között? Erős Antónia és Pokorny Lia beszélgetnek június 1-jén a MOMkultban arról, mit jelent ma nőnek lenni: hogyan lehet egyszerre helyt állni a munka, a család és a saját vágyak világában, miközben megőrizzük önmagunkat, belső erőnket és harmóniánkat.
Promóció















