Rónai Egon és szép, szőke felesége külföldi karácsonyi vásárban: Zsanett-tal gyönyörű helyen jártak
Rónai Egon közel két évtizede rajong gyönyörű, szőke feleségéért, aki három gyermekkel ajándékozta meg.
Rónai Egon és felesége elszöktek egy hétvégére Budapestről, mesés helyen kezdték az adventi időszakot.
Rónai Egon felesége
Az ünnepi időszak beköszöntével az egyik legnépszerűbb hétvégi program a karácsonyi vásárok meglátogatása, ahol az ember igazán magába tudja szívni a karácsonyi hangulatot és a készülődés varázsát. Rónai Egon, az ATV műsorvezetője sem tett másként advent első vasárnapján és feleségével ellátogattak a csehországi Brno mesés vásárába, ahol egy közös szelfit is lőttek.
A képen Rónai Egon és felesége, Zsanett arcukkal egymáshoz bújva mosolyogtak a kamerának. A műsorvezető közel két évtizede rajong szép, szőke feleségéért.
A fotó tanúsága szerint most csak kettesben kapcsolódtak ki. A 61 éves műsorvezetőnek és feleségének három közös gyermeke született, Berci 2012-ben, Dorka 2014-ben, Vili pedig 2017-ben látta meg a napvilágot. Rónai Egonnak az első házasságából is van két gyermeke, a már nagykorú Bálint és Gergő.
Nem meglepő, hogy a brnói vásárt választották az adventi időszak megnyitására, ugyanis ez a cseh város lett a karácsony európai fővárosa idén. A szakértőkből álló nemzetközi zsűri Brnót a kreatív kultúra és az erős identitás megtestesítőjének nevezte, fényeivel és vásáraival megismételhetetlen karácsonyi hangulatot hoz létre – áll a SchengenVisaInfo.com cikkében.
Ő Koncz Gábor jóval fiatalabb felesége: a 86 éves színész évekig titkolta, hogy összeházasodtak
Koncz Gábor és Kata már nyolc éve egy párt alkotnak, esküvőjüket szűk körben tartották.
ElolvasomCover-fotó: ATV
Anyámtól a modellekig - Mit tudtam meg a nőkről életem első 50 évében?
Kajdi Csaba influenszer, saját élményeiből és tapasztalataiból kiindulva osztja meg gondolatait a női szerepek alakulásáról, az anyai minták hatásáról és arról, hogy hogyan határoznak meg minket. A Femina Klub januári előadásán körbejárjuk, hogyan befolyásolják a női szépségideálok és elvárások a nők önképét és döntéseit. Milyen női minták segítik vagy éppen gátolják az önmegvalósítást?
További részletek: feminaklub.hu/
Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.
Időpont: 2025. február 19. 18 óra
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció