Kis híján kiverte Majka szemét az egyik néző a Rising Star élő show-jában

Meglepetések és diadalittas öröm a válogató második felvonásában.

Dilemma - Izgalmas témák, különböző nézőpontok a Femina új podcastjében.
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

Vasárnap lezajlott a Rising Star 4. adása, és végre talán a nézőkben is kezd körvonalazódni, mi is lesz a műsor menete, mert eddig kicsit zavarosnak tűnt, hogy hova is vezet ez az egész éneklősdi.

A zsűri a vasárnapi adásban

Ezért aztán a show elején Ördög Nóri egy közérthető ábrával elmagyarázta mindenkinek, hogyan épül fel a Rising Star: a három élő válogató során kerül kiválasztásra 24 énekes, ebből zajlott már le kettő - a vasárnapival együtt -, jövő héten lesz a harmadik. Ezt egy úgynevezett helyosztó show követi, majd a döntők, a párbajok és a végén a finálé.

5 nem, 7 igen

A mostani műsorban mintha kicsit szigorúbb lett volna a szavazóközönség, mert olyan előadókat sem juttattak tovább, akikről a műsorvezetők is azt hitték, hogy előadásukra a szavazók 70 százaléka igennel szavaz majd, és így felemelkedik a fal.

Verba Barna például, aki a Szállj el, kismadár című Republic-slágert adta elő, nagyon szimpatikus és kedves fiatalember, de a zsűri szerint sem igazán tudta megmutatni ebben a dalban, hogy a színpadra való.

De az őrült Lady Gaga-utánzat, Havasi Alexandra sem kapott még egy esélyt, ahogy Karczagi János, Az ének iskolájában frenetikus sikert arató Karczagi Józsika édesapja szintén nem győzte meg a szavazókat - ő az ABBA The Winner Takes It All popdal operaváltozatával készült. Kiesett még Farkas Peti, valamint a Szabó ikrek is.

Egy áruházban választották ki

Singh Vikitől viszont mindenki elalélt: a korábban évekig vokalistaként dolgozó énekesnő most bebizonyította, hogy egyedül is megállja a helyét a színpadon, produkcióját még Mező Misi is megkönnyezte.

- Hihetetlen múltad van, és hibátlanul oldottad meg a feladatot, szívedből-lelkedből énekeltél - lelkendezett a zsűritag.

Havasi Alexandra
Karczagi János
Verba Barna

A 22 éves Orsovai Renáta igazi rockercsajként robbantotta fel a színpadot a Magna Cum Laude: Színezd újra című slágerével, Czibi Norbert pedig, aki a szülei előtt sosem mer énekelni, most a nagyközönség előtt eresztette ki a hangját a You Are So Beautiful dalban, ezzel pedig rögtön megvette nem csak a szavazókat, de a zsűrit is.

A szimpatikus kopasz srác szerény körülmények között él a családjával, ezért ment ki Angliába szerencsét próbálni. Ám nagyon hiányzott neki a család, ezért most hazaköltözött. Minden vágya, hogy minél tovább jusson a Rising Starban, mert ha nem szükséges, nem menne vissza Angliába, hanem az éneklésből élne.

Norbinak az édesanyja is ott ült az élő show-ban, aki annyira izgult a fiáért, hogy amikor felemelkedett a fal, ösztönösen egy diatalittas levegőbe öklözéssel fejezte ki örömét. Kis híja volt, hogy az ökle nem a mellette helyet foglaló és a bejelentkezésére váró Majka szemét ütötte ki, amit aztán a műsorvezető viccesen szóvá is tett.

Miniszoknyát viselt Ördög Nóra a Rising Star első élő adásában - Fotók!

Nézegess képeket!

Elolvasom

Ugyancsak továbbjutó lett a Jimmy-rajongó, magyarul amúgy nem beszélő Peter Srámek, akit a Még nem veszíthetek Jimmy-dal előadása után a tragikusan elhunyt énekes fia, Zámbó Krisztián, valamint testvére, Zámbó Árpád is megdicsért.

Várhegyi Lucas Palmira nagyon különös módon került az élő show-ba: az Árkádban zajlott a Rising Star válogatása vasárnap este, onnan kapcsoltak be két tehetséges előadót, akik közül a stúdióban helyet foglaló zsűri választott.

Singh Viki
Czibi Norbert
Várhegyi Lucas Palmira

Ő lett végül Palmira, akit Majka be is vitt a műsorba, és a vége felé színpadra állt Cserháti Zsuzsa: Hamu és Gyémánt című dalával. A közönségnek is tetszett, így bekerült a következő fordulóba jutottak közé.

Sőt, Palmira nem csak a továbbjutást nyerte azzal, hogy elment a plázás megmérettetésre: mint Kero elmondta, a műsor szünetében felhívták az Operettszínházból, hogy szívesen látják a félvér lányt egy castingon is.

Mellette Abbe Lewis és Palmer Izsák szintén kaptak még egy esélyt a bizonyításra - velük együtt tehát ebből a felvonásból hét énekessel találkoznak majd a nézők a további műsorok során.

Fotók: Facebook/Rising Star

Dilemma podcast

A Dilemma a femina.hu podcastje, mely minden adásban egy-egy megvitatást érdemlő témát jár körbe. A legújabb epizódban a cancel culture, azaz az eltörléskultúra került terítékre. Mikor született meg, és mit jelent a cancel culture kifejezés? Miért veszélyes jelenség? Kik azok a híres személyek, akik érintettek? Honnan tudjuk, hogy valósak-e az ellenük felhozott vádak? Hogyan befolyásolja az eltörléskultúra a stand up comedy műfaját?

Promóció

Ezt is szeretjük