"Féltettem az életét" Rákot találtak az orvosok a magyar sztár feleségénél

Rippel Feri és felesége számára rögös út vezetett a boldogsághoz.

Húsvéti tojásvadászat
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

Rippel Ferenc és csinos felesége, Vivien már évek óta boldog párkapcsolatban élnek, de 2011 nyarán teljesedett ki igazán az életük, mivel a korábban nem remélt gyermekáldás is megadatott nekik.

Sok aggodalom és nehézség után a híres artista párja egészséges fiúgyermeknek adott életet, habár korábban az orvosok ezt kizártnak tartották.

Csak 19 éves volt

A 40 éves sztár legutóbb a Tv2 Aktív című műsorában elevenítette fel kedvese betegségének nehéz időszakát.

Évekkel ezelőtt ugyanis, amikor Vivien még csak 19 éves volt, egy rutinműtét miatt mentek be a kórházba, de az orvosok az operáció közben váratlanul közölték, hogy rosszindulatú petefészekrákot találtak a lány szervezetében, ami olyannyira komoly, hogy az életét kell félteni.

Attól tartottak, átterjedhet más szervekre is, ezért azt javasolták, távolítsák el mindkét petefészkét és a méhét, utóbbiba azonban szerelme nem egyezett bele.

Utólag kiderült, hogy jól döntött, és ennek köszönhetően nem kellett lemondaniuk a gyermekvállalás örömeiről.

Sokkolta őket a hír

- Minket sokkolt a hír, nagyon kivoltunk - emlékezett vissza a nehéz időszakra.
Akkoriban még gondolni sem merték, hogy egyszer megadatik nekik, hogy gyermekük szülessen.

Sztárpárok a 2012-es Story-gálán

Nézegess képeket!

Elolvasom

- Elsősorban az életét féltettem, pedig egy ilyen fiatal lánynak az életéért aggódni nonszensz. Abban az időben nagyon ritkaságszámba ment ez a fajta rák - árulta el a sztárapuka, aki hálásan gondol vissza orvosukra, aki nemcsak kedvese életét mentette meg, hanem lehetővé tette számukra a gyermekáldás csodáját is.

Dilemma podcast

A Dilemma a femina.hu podcastje, mely minden adásban egy-egy megvitatást érdemlő témát jár körbe. Podcast-sorozatunk legújabb részében a testpozitivitás került terítékre. Tényleg építő jellegű vagy egyre egészségtelenebb a body positivity mozgalom? Mitől függ a testünkkel való viszonyunk? Miért mennek általában a nők plasztikáztatni?

Promóció

Fotó: sajtoklub.rtlklub.tv/Bársony Bence

Ezt is szeretjük