Détár Enikő és Rékasi Károly fia már 23 éves: Zsigmond tiszta apja a közös képen
Rékasi Károly és Rékasi Zsigmond egyre jobban hasonlítanak.
Rékasi Károly és Détár Enikő házassága 1984-től 2014-ig tartott. Már régóta mindketten új párra leltek, valami viszont örökre összeköti őket, pontosabban valakik: lányuk és fiuk örök kapocs közöttük.
Egyikőjükre sem jellemző, hogy teleposztolják a közösségi médiát gyerekeik fényképeivel, lányukat, Esztert szinte sosem láthatjuk az oldalaikon.
Rékasi Károly és Rékasi Zsigmond
Zsigmond fiukat sem mutatják meg sűrűn, de azért néha-néha láthatunk róla friss képeket. Ezúttal Rékasi Károly oldalán bukkant fel.
A színész Zsigmonddal és annak barátnőjével mozizott, hármasban nézték meg a Gladiátor második részét. Három fotót tettek közzé a közös programról. A bejegyzés első oldalán apa és fia egymás mellett ülnek – így szembetűnő csak igazán, mennyire hasonlítanak.
Zsigmond szeptember ötödikén töltötte be a 23. életévét, ahogy idősödik, egyre jobban látjuk benne az apukáját. Igaz, Rékasi Károly nem hord körszakállat, még így is látszik, hogy fia örökölte markáns vonásait.
Détár Enikő és Rékasi Károly gyerekei friss fotón: Gigi 35, Zsigmond 23 éves
A színésznő a lányával és a fiával posztolt közös képet az Instagram-oldalára.
ElolvasomVásárolj Femina Klub bérletet!
Vásárolj bérletet, és vegyél részt a 2025-ös év különleges előadásain, ahol izgalmas témákról hallhatsz elismert szakértőktől és közéleti személyiségektől.
- Knapek Éva, aki a társfüggőségről és a mérgező kapcsolatokból való szabadulásról beszél. 2025.01.07.
- Kajdi Csaba, aki humorral és őszinteséggel osztja meg tapasztalatait nőkről és élettapasztalatairól "Anyámtól a modellekig" témában. 2025.02.19.
- Steigervald Krisztián, aki a generációk közötti kommunikáció kihívásait tárgyalja "Boomerek és Zoomerek" című előadásában. 2025.04.09.
További részletek: feminaklub.hu/
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
Cover-fotó: Profimedia
OLVASD EL EZT IS!
- sztár
- sváby andrás