Ő volt a Zenebutik legendás műsorvezetője - Így néz most ki Juhász Előd

Juhász Előd közel a 80-hoz is remek formában van.

Dia

	A 78 éves Juhász Előd pályafutását 1962-ben a Zeneműkiadó Vállalat szerkesztő gyakornokaként kezdte, majd 1963-tól a Magyar Rádió műsorszerkesztő lektoraként dolgozott. 1981-től a Magyar Televízió zenei és művészeti főosztályának főmunkatársa volt. 2005-től négy évig a Szépművészeti Múzeum zenei programszervezőjeként dolgozott, emellett számos könyvet is írt.

Fotó: MTI/Hámor Szabolcs, MTVA

Dia

                        	A 76 éves Novotny Zoltán nemcsak a magyar újságírás egyik meghatározó alakja, hanem az egyik legismertebb sportriporter is. A hatvanas években a Magyar Rádiónál kezdte pályafutását bemondóként, majd 1966-ban sportriporter lett. 1968 óta 12 nyári olimpiáról közvetített, emellett közel 30 éven át dolgozott a Magyar Televíziónál. 2013-ban Táncsics-díjjal tüntették ki.

                        	Juszt László még gimnazistaként kezdett el újságírással foglalkozni, dolgozott az Esti Hírlapnál és a Hétfői Híreknél. A Magyar Rádiónál kezdett szerkesztő-riporter gyakornokként, majd a Magyar Televízió riportere lett. A nyolcvanas évek a TV-Híradó munkatársa lett, az elkövetkező évek során több ezer riportot készített, emellett gyakran vezette is a Híradó adásait. Önálló tévéműsorai közül a legnépszerűbbek a Kriminális, a Nyitott száj, a Sajtóklub és A tévé ügyvédje volt.

Fotó: MTi/Cseke Csilla, Facebook/Juszt László

Dia

	Baló György a diploma megszerzése után az MTV Híradójánál kezdett el dolgozni. A hetvenes években a Panoráma, a Stúdió és a Hírháttér szerkesztő-műsorvezetője volt. 1989 és 1990 között az M2-es csatorna igazgatója és a televízió választási irodájának vezetője, majd 1991-ig a Napzárta főszerkesztője volt. A 69 éves tévés 2015-ben az RTL-nél  kapott műsort Magyarul Balóval címmel.

Fotó: MTI/Hámor Szabolcs, RTL Klub
Ezt is szeretjük
Fotó: