Ő Rátonyi Kriszta jóképű párja: a műsorvezetőnő Olaszországban romantikázott szerelmével
Rátonyi Kriszta tavasszal posztolt először közös képet a párjával. Azóta csak néha mutatja meg Gergőt.
Májusban írtuk meg először, hogy a köztévé műsorvezetőjére, Rátonyi Krisztára rátalált a szerelem. Jóképű párjáról ekkor osztotta meg az első közös képet az Instagram-oldalán.
Bár azóta sem posztolja tele romantikus fotókkal az Instát, olykor-olykor, ha elég különleges az alkalom, megmutatja szíve választottját.
Rátonyi Kriszta párjával közös képen
Ezúttal a nyaralásuk apropóján tett ki közös fotókat. Olaszország fővárosában, Rómában járt a szerelmével.
Ide kattintva nézheted meg Rátonyi Krisztát és párját a tévés Instagram-oldalán.
A római vakációt összefoglaló poszt egy cuki, összebújós képpel indul, majd láthatjuk a szerelmeseket koktélozni, és olyan szelfit is lőttek, amin ölelkeznek. A követők szemmel láthatóan odavoltak a felvételekért, elárasztották szívekkel a bejegyzés melletti kommentszekciót.
Mivel a nyáron már meg is jelölte a kedvesét az akkori bejegyzésben, azóta lehet tudni, hogy Gergőnek hívják a párját, de mivel a férfi Instagramja privát, ezért mindössze ennyit lehet tudni róla.
Íme Kárász Róbert 14 évvel fiatalabb párja: először állt fotósok elé a szőke Barbarával
Kárász Róbert a Joker: Kétszemélyes téboly című film premierjén jelent meg új párjával.
ElolvasomKiút a társfüggőségből - Hogyan szabadulj meg a mérgező kapcsolatoktól?
Knapek Éva klinikai szakpszichológus, tabuk nélkül beszél a társfüggőség jellemzőiről, és bemutatja a kialakulásának okait, a kapcsolati dinamikákat, és a felismeréshez vezető jeleket a saját életünkben, közeli kapcsolatainkban. A Femina Klub januári előadásán hasznos tanácsokat kaphatsz hogyan léphetsz ki ezekből a helyzetekből, és hogyan alakíthatsz ki egészséges, egyenrangú kapcsolatokat.
További részletek: feminaklub.hu/
Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.
Időpont: 2025. január 7. 18 óra
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
Cover-fotó: MTI/Szigetváry Zsolt