Radics Gigi apja egyik barátjába szeretett bele - Félve jelentették be otthon
Radics Gigi elárulta, mit szóltak a szülei, amikor bemutatta nekik a szerelmét.
Radics Gigi ritkán beszél a magánéletéről, mert a párja sem szereti, ha ezt a témát érintik az interjúk. Garami Gábor Potyautas című műsorában ugyanakkor annyit elárult, hogy félve jelentette be szüleinek, ki a kedvese, ugyanis apja egyik barátjába szeretett bele.
- Nem azzal indítottam, hogy apu, ma este nem alszom itthon, mert van párom, akkor szerintem felnyársalt volna. Próbáltuk szépen beadagolni a dolgokat. Kicsit tartottam tőle, mit fognak szólni, mert a mostani párom eleinte édesapám barátként járt fel hozzánk, ő is zenésztárs. Ez kissé nehézkessé tette a helyzetünket - mesélte.
Sokáig gondolkodtak, hogyan közöljék Gigi szüleivel, hogy egymásba szerettek. Az énekesnő azt javasolta párjának, hogy a férfi jelentse be, mert az apja azt szereti, ha egy férfi tökös.
- Neki kellett odaállni és elmondania. Nyilván kellett a szüleimnek egy kis idő, amíg ezt feldolgozták, hogy a barátságból szerelem lett, de úgy érzem, nagyon megszerették és befogadták a családba - árulta el Garaminak.
A 21 éves énekesnő 2016 őszén Joshi Bharat műsorában azt is elárulta, hogy a párját Norbinak hívják, és tíz évvel idősebb nála, de a korkülönbség nem zavarja, mert mindig is az érettebb férfiakat kedvelte, saját magát pedig a koránál érettebbnek gondolja.
Az illatok terápiás ereje
Már megvásárolható a Femina első könyve:
A láthatatlan gyógyító
Molnár Éva kötete egy különleges utazásra hív az illatok gyógyító világába — az ókori füstölőktől egészen a modern olfaktív terápiáig.
Hogyan hatnak ránk az illatok? Miért kapcsolódik össze ennyire mélyen az emlékezet, a lélek és a szaglás? És hogyan segíthetnek az illatok a testi-lelki harmónia megtalálásában?
Promóció
OLVASD EL EZT IS!
- radics gigi
- sztártéma















