Apa lesz a magyar énekes - A ma reggeli Mokkában jelentette be

Rácz Gergő élő adásban jelentette be, hogy apuka lesz.

Húsvéti tojásvadászat
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

Néhány hónappal a titokban megtartott esküvője után újabb örömhírrel szolgált Rácz Gergő. Az énekes a Mokka ma reggeli adásában jelentette be, hogy feleségével babát várnak. 2017 őszén jegyezte el a szerelmét, majd Beát két hónap jegyesség után, az év decemberében feleségül is vette.   

- Benne volt a pakliban, és örültem neki. Ilyenkor vegyesek az érzelmek: az ember örül is, ugyanakkor sok benne a kérdőjel. Teljesen tapasztalatlan vagyok, ez egy teljesen új dolog az életemben, de abszolút örömmel várom, jó érzés erre gondolni. Azt még nem mutatta meg egyértelműen, hogy kislány-e vagy kisfiú, csütörtökön megyünk ultrahangra, akkor talán kiderül - árulta el a 42 éves énekes a TV2 reggeli műsorában. 

racz-gergo
Fotó: TV2/Mokka

- Az első időszakban pont nyaraltunk, legalábbis a legelején, akkor még ő sem tudta. Részt vettünk egy csomó olyan programon, amit az ember nem csinál, ha tudja. Aztán, amikor vége lett a nyaralásnak, Bea akkor tudta meg, hogy babát vár, akkor már nem is volt jól - mesélte arról, hogyan viselte párja a várandósság első szakaszát. 

Rácz Gergőnek és a feleségének is két testvére van, így nincs kizárva, hogy nekik is két gyermekük születik. A műsorban a V.I.P. együttessel ismertté vált sztár azt mondta, egyelőre kipróbálják, milyen egy gyermekkel, csak aztán gondolkodnak el a családbővítésen. 

GenerationNext🔜🤗🙏🏻🤩

Rácz Gergő (@raczgergo_official) által megosztott bejegyzés,

Az énekesi karrierjét nem szeretné parkoló pályára tenni a baba érkezése miatt, mint John Lennon, aki a gyereke születése után öt évig nem írt dalt, ugyanakkor azt sem tudja elképzelni, hogy egész nap, elszeparálva a munkájára koncentrál. A hétvégén önálló nagykoncertet ad Budapesten, ami az első nagyszabású fellépése azóta, hogy megtudta, édesapa lesz. Azt mondta, amióta a felesége megosztotta vele az örömhírt, a próbákon és éneklés közben úgy érzi, minden könnyebben megy. 

Te is szerelmes voltál a V.I.P. zenekar tagjaiba? 20 év alatt ennyit változtak

Nézegess képeket!

Elolvasom

Dilemma podcast

A Dilemma a femina.hu podcastje, mely minden adásban egy-egy megvitatást érdemlő témát jár körbe. Podcast-sorozatunk legújabb részében a testpozitivitás került terítékre. Tényleg építő jellegű vagy egyre egészségtelenebb a body positivity mozgalom? Mitől függ a testünkkel való viszonyunk? Miért mennek általában a nők plasztikáztatni?

Promóció

Ezt is szeretjük