Pulai Imrének új párja és volt felesége együtt szurkolt: a Sztárboxban mindketten ott voltak
Pulai Imre két válás után találta meg a szerelmet újra. Párjával másfél éve vannak együtt.
Akik eddig nem voltak képben Pulai Imre becenevével, azok a Sztárbox negyeddöntőjében megtudhatják: Sumáknak szokták szólítani, ám ez a jelző a magánéletére cseppet sem jellemző. Új párja és volt felesége együtt szurkoltak neki a sportcsarnokban.
Az 56 éves olimpiai bajnokra két válás után talált rá újra a szerelem. Új kedvesével, Tímeával másfél éve vannak együtt.
Pulai Imre párja
Az interneten ismerkedtek meg, a Facebook feldobta Tímeát a sportolónak mint lehetséges ismerőst, Pulai pedig nem habozott, bejelölte, és írt neki.

- Nem voltam ismeretlen számára, képben volt a sportmúltammal, sőt több versenyemen is kint volt, úgyhogy nagyon meglepődött, amikor ráüzentem. Egy ideig leveleztünk, számot cseréltünk, randiztunk, idővel pedig a gyerekeknek is bemutattam - mesélte Pulai Imre a Best magazinnak.
Tímea egyébként ezotériával foglalkozik, és Szentendrén él. Még nem költöztek össze, de együtt tervezik a jövőt. A Sztárboxon is ott volt, ahogy a sportoló exe is.
- Mindannyian féltettek az esetleges sérülésektől, de nagyon élvezték a mérkőzést. Azt mondták, hogy pusztítóan jó voltam, nem számítottak ilyen izgalmas küzdelemre, ráadásul a fiaim is kedvet kaptak a kesztyűzéshez.
Íme Héder Barna szép, szőke felesége: három gyermekükkel együtt fotózták le
Héder Barna és felesége kapcsolata 18 éve tart. Ildi három gyermekkel ajándékozta meg a Sztárbox műsorvezetőjét.
ElolvasomCover-fotó: RTL
A bennünk élő nők - Hol az egyensúly a megfelelés és az önazonosság között?
A 21. századi nő minden szerepben helyt áll: dolgozik, édesanya, társ, barát, gondoskodó, és közben próbál önmaga is maradni. Hogyan lehet lavírozni a rohanó mindennapok, a teljesítménykényszer és a saját lelki békénk között? Hogyan találjuk meg az egyensúlyt szerepeink között? Erős Antónia és Pokorny Lia beszélgetnek június 1-jén a MOMkultban arról, mit jelent ma nőnek lenni: hogyan lehet egyszerre helyt állni a munka, a család és a saját vágyak világában, miközben megőrizzük önmagunkat, belső erőnket és harmóniánkat.
Promóció
















