Közös fotó! Új párjával nyaralt a kisgyerekes műsorvezetőnő

Pintér Adrienn és Timo válását tavaly mondták ki, ám Adára hamar rátalált a szerelem.

Dilemma - Izgalmas témák, különböző nézőpontok a Femina új podcastjében.
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

Egy válás sosem könnyű, különösen, ha már gyerkőcök is születtek az időközben tönkrement kapcsolatban.

Pintér Adrienn és Bánszki László, azaz Ada és Timo a VIVA műsorvezetőiként szerettek egymásba, majd házasodtak össze.

Válás után szerelem

Ám 2009 áprilisában mégis úgy döntöttek, jobb lesz nekik, ha külön folytatják. Így aztán bármennyire is nem így tervezték a jövőt, végül beadták a válókeresetet.

Közös ikreikről, akik akkor háromévesek voltak, természetesen továbbra is mindketten gondoskodnak, és bár Ada nem számított rá, hamarosan újra beköszöntött életébe a szerelem.

Mint ahogy a weboldalán olvasható, 2009 októberében ismerkedett meg Ákossal, egy közös barátjuk közreműködésének köszönhetően.

Nyolc hónapja együtt

Ugyan a civil fiatalember nem nagyon vágyott a címlapokra, mostanra már megszokta a fokozott érdeklődést, hiszen párja mégiscsak a médiában dolgozik.

Közkedvelt magyar sztárok és párjaik

Nézegess képeket!

Elolvasom

Így feltehetően az sem zavarta már, hogy első közös, kettesben eltöltött tunéziai nyaralásuk fotóit Ada weboldalán is megnézhetik az érdeklődők. Egyébként a bájos sztármami a Hot magazinnak elmondta, életében először utazott el gyerkőcei nélkül.

Prémium vitaminok szerves forrásából

Fedezd fel a BioTechUSA új, prémium étrendkiegészítőit, melyeket a természet által inspirált hatóanyagok gondos válogatásával alkottunk meg a szervezetünk optimális működésének támogatására. A funkcionális termékek tökéletesen kiegészítik egymást, így teljeskörű megoldást nyújtanak a legmagasabb szintű napi rutinhoz.   

Promóció

Furcsa is volt megszoknia, hogy nem nyüzsög állandóan körülötte a két kisember, de mivel tudta, hogy jó kezekben vannak, sikerült kikapcsolódnia, és igazán csak a párjára koncentrálni.

Fotók: pinteradrienn.hu, Europress

Ehhez a cikkhez ajánljuk

Ezt is szeretjük