Már 6 évesek! Íme, Ada, a VIVA TV egykori műsorvezetőjének ikrei

Pintér Adrienn, vagyis Ada ikerfiai szeptemberben megkezdik az első osztályt.

Dilemma - Izgalmas témák, különböző nézőpontok a Femina új podcastjében.
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

Pintér Adrienn - vagy, ahogy a Z+-on sokan megismerték, Ada - 2005-ben, 23 éves korában házasodott össze zenetévés kollégájával, Timóval, azaz Bánszki Lászlóval. Szerelmük négy évig tartott, 2009-ben elváltak útjaik.

A jó kapcsolat azonban máig megmaradt az egykori házastársak közt, ami már csak azért is fontos, mert 2006-ban megszülettek gyermekeik, Bence és Bálint.

A fiúk egyéniségek

Ada fiai mára iskoláskorba léptek, és bizony édesanyjuk - saját bevallása szerint - jobban izgul az iskolakezdés miatt, mint a kicsik.

Az egykori műsorvezető ugyanis úgy döntött, az ikrek külön osztályba fognak járni, ami minden bizonnyal furcsa lehet a kívülállóknak.

- Az, hogy külön osztályba mennek, számomra nem volt kérdés, hiszen már az oviban is külön csoportban voltak középsőtől. Azt gondolom, hogy jobb nekik külön, mert így nem kezelik őket egyként - mesélte a fiatal anyuka a Feminának.

Tapasztalata szerint az emberek hajlamosak úgy beszélni gyerekeiről, hogy az ikrek, ahelyett, hogy Bencének vagy Bálintnak hívnák őket.

- Ha külön vannak, akkor ez nincs, nem keverik össze őket, nincs hasonlítgatás és mindenkinek megvannak a saját barátai, a saját kis élete - véli Ada. 

Rengeteg dologban kipróbálta magát

Egyedülálló anyaként, az ember számos akadállyal szembesül, és a mindennapi helyzeteket is gyakran sokkal nehezebb megoldani, mint átlagos esetben. A fiatal édesanyának azonban szerencsére akad segítsége, hiszen nagyszüleire mindig számíthat, emellett pedig a fiúk átlagban heti két napot mindig édesapjukkal töltenek.

A legdögösebb magyar sztármamik

Nézegess képeket!

Elolvasom

Ada számos dologgal foglalkozott már, amióta eljött a zenecsatornától: egy ideig rádiós műsorvezetőként dolgozott, a televízióban is láthattuk, mint reklámarc, majd egy ideig a kamerák mögötti világban is kipróbálta magát egy reklámfilmgyártó cégnél.

Dilemma podcast

A Dilemma a femina.hu podcastje, mely minden adásban egy-egy megvitatást érdemlő témát jár körbe. A legújabb epizódban arról dilemmázunk, hogy miért ülünk fel a legfrissebb trendekre, miért követjük megszállottan a divatirányzatokat, valamint a fogyasztás és a reklámvilág pszichológiájának is a mélyére ástunk. Pintér Ada beszélget Márton Szabolccsal az Indamedia csoport ügyfélélmény igazgatójával, és Kazár Zalán Kristóffal a Femina újságírójával.

Promóció

Állítása szerint mindenből rengeteget tanult, a forgatások előkészítését és a gyártási folyamat pörgését pedig kifejezetten szerette.

- Január óta egy kreatív ügynökségnél dolgozom. Élvezem ezt is, de nyilván más az időbeosztásom, mint régen, ezt kicsit nehéz volt megszokni az elején. Néha pedig rendezvényeken szoktam még műsorvezetést is vállalni - zárta a beszélgetést.

Fotó: Pintér Adrienn

Ezt is szeretjük