Besokallt! Pindroch Csaba megelégelte, hogy bolondnak nézik

A Valami Amerikával berobbant Pindroch Csaba a színpadon komoly szerepekre vágyik.

FeminaShop

Látogass el a
Femina Shopba!

Megnézem
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

Hollywoodban és a magyar filmvilágban is gyakran előfordul, hogy egy-egy színész alakja szinte összeforr az általa életre keltett karakterekkel, és a skatulyából bizony sokszor szinte lehetetlen kitörni.

A vígjátékok sztárjait, Adam Sandlert vagy Ben Stillert nehezen tudnánk elképzelni krimiben, de az is furcsa lenne, ha a leginkább komoly szerepeiről híres Denzel Washington komédiában kezdene bohóckodni.

A Valami Amerikával robbant be

A hazánkban valamivel nagyobb a szerepek közti átjárás, hiszen a magyar színészek különösen híresek sokszínűségükről.

Pindroch Csabát a többség olyan közönségsikerekből ismeri, mint a 2001-es Valami Amerika és hét évvel későbbi folytatása vagy épp a 2003-as Kontroll.

Kétségtelen, hogy az 1972-es születésű színészről elsőre a tehetséges, ám inkább lúzer mint sikeres Várnai Tamás alakja jut eszünkbe, pedig a mozi előtt és után is bizonyította tehetségét játékfilmekben és a színpadon egyaránt.

Mint a Feminának elárulta, a 2008-as Dominó című darab nagy mérföldkőnek számít az életében, hiszen a teljesen más karaktert alakít, mint amit megszoktunk tőle.

Kitört a skatulyából

- A darab életem egyik legmeghatározóbb élménye volt, ahol végre ki tudtam törni az úgynevezett hülyegyerek szerepkörből, helyette a sármos, szélhámos vagányt játszhattam el - színpadon először.

2010-ben pedig Molnár Ferenc Liliom című művét megjelenítő darab főszereplőjeként találkozhatott vele a közönség, ahol az író ellentmondásos karakterét jelenítette meg a Szegedi Nemzeti Színház színpadán.

Intimitás hosszú távon - Hogyan tartsuk életben a szenvedélyt párkapcsolatunkban?

A Femina Klub októberi vendége Dr. Hevesi Kriszta szexuálpszichológus lesz, akivel Szily Nóra, az estek háziasszonya többek között arról beszélget, hogy mennyire vagyunk őszinték önmagunkhoz és partnerünkhöz. Milyen tabuk vannak a párkapcsolatokban? Mit lehet tenni, ha felmerül a bensőséges szexuális együttlétek hiánya és hogyan tehetünk a párkapcsolatok ellaposodása ellen? 

Pontos részletek az estről itt olvashatók: femina.hu/feminaklub

Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.

Időpont: 2023. október 17. 18 óra

Helyszín: GOBUDA MALL - Vidám Színpad

Promóció

Pindroch Csabát egyébként legutóbb a 2011-es Tanár úr, kérem című filmben láthattuk, esténként pedig a Vígszínház, valamint a Budapesti Kamaraszínház Tivoli színpadán találkozhatunk vele.

Fotó: Europress

Ezt is szeretjük