Peller Mariann arcpirító kérdést tett fel kollégájának a Reggeliben: teljesen zavarba hozta vele
Peller Mariann kérdésétől Ember Márk teljesen elpirult a Reggeli stúdiójában.

Peller Mariann teljesen zavarba hozta Ember Márkot, amikor a Reggeli stúdiójában egy arcpirító kérdést tett fel neki. A sármos színész csak mosolygott először, miközben teljesen belepirult a szituációba.
Peller Mariann arcpirító kérdése Ember Márkhoz
Ember Márk tavaly május óta erősíti a Reggeli csapatát, emellett színészként is sikert sikerekre halmoz. Műsorvezető társa, Peller Mariann pont azt ecsetelte, hogy két kisfiával megnézte a Futni mentem című filmet, amikor hirtelen egy arcpirító kérdés hagyta el a száját.

– Most még többet nem tudtunk megnézni, de minden filmedet meg fogunk nézni, esküszöm. Na most az van, hogy te olyan egy amorózó vagy, öcsém, hogy azon gondolkodtam, vajon maradt-e nő, akinek nem indult be a fantáziája, hogy finoman fogalmazzak, amikor néz téged? – tette fel zavarba ejtő kérdését Peller Mariann.
Ember Márk először csak mosolyogva hallgatta, hogy mit készül mondani neki, majd teljesen bele is pirult a szituációba.
– Zavarba hoztál nagyon. Pirosodik a fülem – válaszolta nevetve, melyre Peller Mariann csak így reagált:
– Jaj, de aranyos vagy!
Az Instagramra feltöltött kis videóra természetesen több komment is érkezett, és nagyon sokan egyetértettek az RTL műsorvezetőnőjének kérdésével, sőt, többen válaszoltak is rá.
„Nem hinném, hogy van olyan nő..., pedig én már az anyukája lehetnék, de imádom!”
„Csatlakozom a nem maradt csoporthoz. Bővelkedünk, úgy látom... Nagyon szerencsés az Amorózó barátnője”
„Mariann... hát most, hogy fogalmazzam meg szépen, finoman... hogy nem csak a nők körében népszerű ez a szép szál legény...”
Ő Ember Márk gyönyörű, szőke barátnője: meglepődsz, kit ölelt a fotósok előtt
Ember Márkot az új filmje, a Futni mentem bemutatójára elkísérte csinos barátnője.
ElolvasomCover-fotó: RTL