Titokban évek óta ő a párja a TV2 sztárjának: 10 év köztük a korkülönbség
Paprika Dorina eddig soha nem beszélt arról, hogy foglalt a szíve. Ezúttal meg is mutatta tíz évvel idősebb párját.
A Farm VIP-ben sokan megkedvelték az őszinteségéért Paprika Dorinát, akad az életének viszont egy olyan része, amelyet eddig sikerült titokban tartania: közel négy éve van párja.
Bár az elmúlt esztendőkben a realityn kívül sok más műsorban láthattuk, az eddig nem derült ki, hogy foglalt a szíve. Még tini volt, amikor összeismerkedett a civil férfivel.
Paprika Dorina párja
Egy benzinkúton találkoztak, mindketten épp tankoltak. Bekövették egymást az Instagramon, majd beszélgetni kezdtek.
- Ő tíz évvel idősebb, amikor összejöttünk, még tini voltam, de sosem tartoztam a gyerekesek közé, én mindig a felnőttekkel voltam. Meglepő, de
olyan jól megtaláltuk egymásban azt, akit keresünk, hogy nem merült fel probléma a korkülönbség miatt.
- Kellett pár hónap, hogy összecsiszolódjunk, és ahogy minden kapcsolatban, nálunk is vannak hullámvölgyek, viszont sokat fejlődtünk egymás mellett - ecsetelte a Blikknek.
Miért félünk attól, amit nem ismerünk?
Hogyan formálja a mesterséges intelligencia a mindennapjainkat?
A Femina Klub októberi vendége Rab Árpád trend- és jövőkutató lesz, akivel Szily Nóra, az estek háziasszonya többek között a mesterséges intelligencia rejtelmeiről beszélget. Vajon hogyan fog alakulni a világunk a mesterséges intelligencia térhódításával? Milyen szerepe lesz az AI-nak mindennapjainkban?
További részletek: feminaklub.hu/
Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.
Időpont: 2024. október 24. 18 óra
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
A Farm VIP előtt épp az említett hullámvölgyek egyikét élték. A műsor viszont ráébresztette őket, hogy nem bírják egymás nélkül. A 18 éves lány a napilapnak mutatott pár képet is a kedveséről. Ide kattintva tudod megnézni őket.
A férfivel már együtt is élnek Kiskunhalason, nem túlzás azt mondani, hogy elválaszthatatlanok egymástól. Az esküvő azonban még nincs tervben.
- Nem vagyok ennek a híve, szerintem nem a papír tart minket össze. Majd ha az élet úgy hozza, hogy lesz valami, akkor lesz, de nem ragaszkodom hozzá, hogy 10-15 milliót kidobjunk rá. Akkor inkább elmegyünk utazni, amúgy is minden évben járunk, Törökország a kedvencünk.
Paprika Dorina 42 kilós fogyása
Paprika Dorina elképesztő átalakuláson esett át, tavasz óta több mint 40 kilót fogyott.
Miért félünk attól, amit nem ismerünk?
Hogyan formálja a mesterséges intelligencia a mindennapjainkat?
A Femina Klub októberi vendége Rab Árpád trend- és jövőkutató lesz, akivel Szily Nóra, az estek háziasszonya többek között a mesterséges intelligencia rejtelmeiről beszélget. Vajon hogyan fog alakulni a világunk a mesterséges intelligencia térhódításával? Milyen szerepe lesz az AI-nak mindennapjainkban?
További részletek: feminaklub.hu/
Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.
Időpont: 2024. október 24. 18 óra
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
Cover-fotó: TV2/Farm VIP