A 2004-es Megasztár énekese volt: a 40 éves Pál Tamás külseje így megváltozott
Pál Tamás hangja napjainkban máshonnan is ismerős lehet.
A Megasztár igazi úttörőként alapozta meg a tehetségkutatók sikerét hazánkban, amelyek manapság is a legnézettebb televíziós show-műsorok. A hat szezont megélt produkciónak köszönhetően rengeteg énekes karrierje indult be.
Az 1981. április 13-án születettPál Tamás nevét is itt ismerhettük meg: rögtön az első évadban szerette volna megmérettetni magát, ám akkor még a válogatóban sem szerepelhetett. Egy esztendővel később, 2004-ben nagyobb szerencséje volt, vigaszágasként került be az élő adásokba.
Pál Tamás így néz ki 40 évesen
Végül a nyolcadik helyen zárta a versenyt, ám ahhoz, hogy elinduljon a pályán, ez a helyezés is bőven elég volt. A műsor után visszakanyarodott a színészethez: 16 éves korától kezdett játszani a Földesi Margit által vezetett IBS Színpad deszkáin, ahol olyan darabokban láthatta a közönség, mint a Képzelt riport egy amerikai popfesztiválról vagy a Szentivánéji álom.
Orgánumát nem csak a könnyűzenei iparban tudta kamatoztatni, mély, búgó hangszínére a szinkronstúdiók is felfigyeltek, 2010 óta folyamatosan szinkronszínészként dolgozik. A hangja ismerős lehet a Jégvarázs című rajzfilmből, A szépség és a szörnyeteg élőszereplős változatából, de a természetfilmek kedvelői is gyakran hallhatják a Discovery Channel ismeretterjesztő filmjeiben narrálni.
A 40 éves sztár a műfaj kulisszatitkaiba a TikTok-oldalán enged némi betekintést. Gyakran készít videókat stúdiómunkálatai közben, valamint sokszor kommunikál közönségével, akik bátran bombázzák kérdéseikkel.
- 14 évvel ezelőtt kezdtem el szinkronizálni. Akkor egy barátommal zenei feladatok miatt ültünk össze, és akkor derült ki, hogy ő jár szinkronizálni. Megkértem, hogy vigyen el engem is, ugyanis kicsi korom óta szerettem volna kipróbálni (…) Ott élesben meghallgattak - a fiúknak picit könnyebb, nekik mindig több munkájuk van, hiszen kevesebb fiú színész van több melóra -, akkor jelezték, hogy ez előbb-utóbb menni fog, lesz majd munkám, mert jó a hanganyag, és tanulékony vagyok. A rendező választ ki narrátornak amúgy, nem én jelentkezem - árulta el az egyik követői kérdésre.
Nemcsak a pályájának íve vett más fordulatot a Megasztárhoz képest, a külseje is alaposan megváltozott a húszas évei óta: manapság körszakállal és fülbevalóval lehet látni. Negyvenévesen édesapának mondhatja magát, volt felesége 2006-ban ajándékozta meg egy kisfiúval.
A Megasztár énekesnői akkor és most
Képes összeállításunkban összegyűjtöttük, hogy mennyit változtak a Megasztár első évadának énekesnői 2003 óta. Akkor és most képeken Galambos Dorina, Dér Heni és Tóth Vera.
Galambos Dorina a 2003-as Megasztárban tinilány volt – Felnőtt nőként ma így néz ki
Nézegess képeket!
ElolvasomVásárolj Femina Klub bérletet!
Vásárolj bérletet, és vegyél részt a 2025-ös év különleges előadásain, ahol izgalmas témákról hallhatsz elismert szakértőktől és közéleti személyiségektől.
- Knapek Éva, aki a társfüggőségről és a mérgező kapcsolatokból való szabadulásról beszél. 2025.01.07.
- Kajdi Csaba, aki humorral és őszinteséggel osztja meg tapasztalatait nőkről és élettapasztalatairól "Anyámtól a modellekig" témában. 2025.02.19.
- Steigervald Krisztián, aki a generációk közötti kommunikáció kihívásait tárgyalja "Boomerek és Zoomerek" című előadásában. 2025.04.09.
További részletek: feminaklub.hu/
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
OLVASD EL EZT IS!