Várandósan maradt magára a magyar énekesnő - Nagy szerelme eltűnt Pál Éva életéből
A Neoton egykori énekesnője, Pál Éva egyedül nevelte fel gyermekét.
Pál Éva 1982-ben lépett ki a Neotonból, és úgy döntött, a tengerentúlon próbál szerencsét. Szerződést kínáltak neki, ének- és tánctudása is megvolt ahhoz, hogy beinduljon ottani karrierje.
A tengerentúlon jött össze fia édesapjával, aki, miután megtudta, hogy az énekesnő babát vár, hirtelen eltűnt az életükből.
Várandósan maradt magára
Pál Éva Kanadába érkezése után, a reptéren megismerkedett egy jóképű, olasz fiatalemberrel, Louis-szal, aki a vendégművészek ügyeit intézte. Nagy szerelemnek indult a történetük, a férfi rengeteg széppel elhalmozta az fiatal énekesnőt, mi több, megígérte neki, hogy a legnevesebb előadókkal hozza össze.
Miután lejárt a vízuma, Louis kérlelte, hogy maradjon, de Pál Éva beteg édesanyja miatt a hazaindulás mellett döntött. Itthon derült csak ki, hogy az énekesnő babát vár. Nagy örömmel hívta telefonon szerelmét, azonban a vonal mindig megszakadt. Hamarosan minden a feje tetejére állt.
Az utolsó levelet akkor kaptam tőle, mikor megtudta, hogy terhes vagyok.
- Abban még azt kérdezte, mikor lesz az esküvő, azután mégis minden megváltozott. Az olasz fiú anyja akadályozhatta meg az egészet, és azt, hogy támogasson minket - árulta el 2018 szeptemberében a Bors Extrának, majd az is elmondta, a levél után csupán egyszer hallatott magáról a férfi, miután egy csomagot küldött neki: egy használt póló és egy görkorcsolya volt benne.
Mindennek ellenére az énekesnő nem bánja, hogy nem sikerült a tengerentúli karrierje, hiszen 1984-ben egy nagyobb ajándékot, a fiát kapta az élettől.
Vásárolj Femina Klub bérletet!
Vásárolj bérletet, és vegyél részt a 2025-ös év különleges előadásain, ahol izgalmas témákról hallhatsz elismert szakértőktől és közéleti személyiségektől.
- Knapek Éva, aki a társfüggőségről és a mérgező kapcsolatokból való szabadulásról beszél. 2025.01.07.
- Kajdi Csaba, aki humorral és őszinteséggel osztja meg tapasztalatait nőkről és élettapasztalatairól "Anyámtól a modellekig" témában. 2025.02.19.
- Steigervald Krisztián, aki a generációk közötti kommunikáció kihívásait tárgyalja "Boomerek és Zoomerek" című előadásában. 2025.04.09.
További részletek: feminaklub.hu/
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
Pál Éva 2018 óta azzal szerepelt a hírekben, hogy hitelcsapdába került. 2019 augusztusában öt napja volt arra, hogy eladja csepeli otthonát, különben a bank elárverezte volna féláron. Szerencsére három nap alatt talált vevőt, 2019 decemberében pedig már örömmel újságolta, hogy a kutyáival és fiával beköltözött az új házába.
Remember-díjjal tüntették ki 2019-ben
2019 novemberében Pál Évát Remember-díjjal tüntették ki, amellyel öt kategóriában tüntettek ki olyan művészeket, akik az eltelt 40-50 évben maradandót alkottak a magyar művészetért, kultúráért.
- Nagyon boldog vagyok, jót tett a lelkemnek ez az elismerés. Segített megtanítani, hogy az élet állandó körforgás. Ahogy a siker sem tart örökké, úgy a kudarc sem, én pedig úgy érzem, sikerült kikerülnöm a gödörből. Boldog vagyok, mert végre helyrejön az életem - mesélte tavaly év végén a Ripostnak.
Kovács Kati egykor és ma
Kovács Kati 1965-ben a Magyar Televízióban vetített Ki mit tud? című tehetségkutató műsorban lenyűgözte a nagyközönséget, végül ő lett akkor az Év hangja. Az énekesnő 2019. október 25-én ünnepelte 75. születésnapját, napjainkban is remekül fest, bátran letagadhatna legalább 15 évet a korából.
OLVASD EL EZT IS!