Fotón Pál Dénes ritkán látott szerelme - Heni a menedzsere is
Pál Dénes és szerelme, Heni nem is lehetnének boldogabbak.
Pál Dénes nemcsak a karrierjében, hanem a magánéletében is nagyon sikeres. A 27 éves sztár már évek óta boldog párkapcsolatban él menedzserével, Henivel, aki egy bájos kislányt is szült neki. Panni július végén jött a világra.
Henivel először csak barátok voltak
Az igézően kék szemű énekes nem szeret a magánéletéről beszélni, közösségi oldalára sem tesz fel szerelmes fotókat párjáról, de, miután megszületett a kislányuk, a Meglepetés magazin címlapján együtt szerepeltek. Pál Dénes a lapnak elmesélte, Henivel hat évvel ezelőtt ismerkedtek meg a The Voice című műsor kapcsán. Kedvese volt a műsor sajtófőnöke, emiatt rengeteg hivatalos eseményen jelentek meg együtt, később pedig egyre több időt kezdtek egymással tölteni.
- A kapcsolatunk hosszú hónapok alatt mélyült el, és vált barátságból szerelemmé. Mi első látásra olyan szinten nem érintettük meg egymást, hogy a legelső találkozásunk körülményeire és az akkor elhangzottakra nem is tudunk visszaemlékezni - magyarázta a lapnak a fiatal sztár.
A The Voice győztese elmondta, párjával csak sokadik látásra szerettek egymásba, azonban ennek megvolt a maga előnye.
- Amikor párként összekerültünk, már jól ismertük egymást, és, ha értek is minket meglepetések a másikkal kapcsolatban, kizárólag kellemes - magyarázta a sztár, akinek párja jelenleg a menedzsere, így nemcsak a magánélet, hanem a munka is összeköti őket.
Hobo imádja 20 évvel fiatalabb feleségét - Sztárszerelmek nagy korkülönbséggel
Nézegess képeket!
Elolvasom
Az illatok terápiás ereje
Már megvásárolható a Femina első könyve:
A láthatatlan gyógyító
Molnár Éva kötete egy különleges utazásra hív az illatok gyógyító világába — az ókori füstölőktől egészen a modern olfaktív terápiáig.
Hogyan hatnak ránk az illatok? Miért kapcsolódik össze ennyire mélyen az emlékezet, a lélek és a szaglás? És hogyan segíthetnek az illatok a testi-lelki harmónia megtalálásában?
Promóció














