5 hónapig titkolta a magyar sztár, hogy kislánya születik - A reggeli műsorban beszélt róla
Pál Dénes és párja hosszú hónapokig tudták titkolni, hogy gyerekük lesz.
Pál Dénes hétfő este a közösségi oldalán tudatta rajongóival, hogy apa lesz, sőt, azt is elárulta, hogy párja kislányt hord a szíve alatt. A 27 éves énekes a FEM3 Caféban azt mondta, már nagyon várták, hogy gyermekük legyen, és azt is elárulta, mikorra várható a kicsi érkezése.
- Én tavaly év végén tudtam meg, egy karácsony közeli időpontban. Volt egy év végi zárókoncertünk, amire nagyon sokat készültünk. A párom pont a koncert előtti nap tudta meg, hogy várandós, és titokban tartotta, hogy megkíméljen a stressztől. Amikor a koncert után hazaértünk, akkor jelentette be: hozott egy ajándéktasakot, amiben benn volt egy kis cipő.
- Mostanra kiderült, hogy kislány és egészséges, ezeket szerettük volna megvárni, ezért vártunk idáig a bejelentéssel. Augusztus végére várjuk, úgyhogy nemrég hagytuk el a félidőt - osztotta meg a nézőkkel.
Mivel Pál Dénes és a párja is kertes házban nőtt fel, azt tervezik, hogy a lakásukat a jövőben egy családi házra cserélik Budapesten vagy a környéken, előtte azonban mindkettejükre vár az új, szülői szerep. Az énekes az unokahúgán és a keresztfián már tesztelte magát, szerinte nem lesz vaskalapos apuka, inkább le lehet kenyerezni egy mosollyal.
- Most 27 éves vagyok, én mindig is úgy szerettem volna, hogy ilyen idősen legyek apa. Amellett, hogy nagyon készültünk rá, és nagyon szerettük volna, tehát nem ért meglepetésként, mégis egy teljesen új szerep vár rám, amit még próbálok szokni - mesélte.
Lukács Sándor színművész fia is igazi szívtipró - Sztárok gyerekei, akik modellek lettek
Nézegess képeket!
ElolvasomVásárolj Femina Klub bérletet!
Vásárolj bérletet, és vegyél részt a 2025-ös év különleges előadásain, ahol izgalmas témákról hallhatsz elismert szakértőktől és közéleti személyiségektől.
- Knapek Éva, aki a társfüggőségről és a mérgező kapcsolatokból való szabadulásról beszél. 2025.01.07.
- Kajdi Csaba, aki humorral és őszinteséggel osztja meg tapasztalatait nőkről és élettapasztalatairól "Anyámtól a modellekig" témában. 2025.02.19.
- Steigervald Krisztián, aki a generációk közötti kommunikáció kihívásait tárgyalja "Boomerek és Zoomerek" című előadásában. 2025.04.09.
További részletek: feminaklub.hu/
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
OLVASD EL EZT IS!