Egy hete született! A magyar híradós megmutatta kislányát

Pachmann Péter, a TV2 híradósa az Aktívban mutatta meg egyhetes kislányát, Annát.

Húsvéti tojásvadászat
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

Pachmann Péternek, a TV2 híradósának március 12-én született meg a második gyermeke.

A Tények műsorvezetője immár több mint egy hete lányos apuka, aki odáig van a kis Annáért.

Egy hete született meg a kislánya

Pachmann Péter második válása után csak ritkán és szűkszavúan beszélt a sajtónak a magánéletéről. Az is csak tavaly, a nyár utolsó napjaiban derült ki, hogy fél évvel korábban esküvője volt, titokban harmadszor is megnősült. 

Azt is sokáig elhallgatta, hogy kétszeres apuka lesz: idén januárban a Facebook-oldalán tudatta, hogy tavasszal gyermeke születik. A kis Anna múlt csütörtökön jött világra, ezt a híradós már aznap elárulta. A hét elején haza is vihették a csöppséget, mondta a TV2 Aktív című műsorában.

- Teljesen normális, átlagos kislány, se nem túl nagy, se nem pici. Szép haja van, ami szép hosszúra meg fog nőni - feltételezem -, aztán én fogom fésülni, akár majd be is fonom, hogyha igényli. Tök jól eszik, nagyon imád enni, már 20 dekát hízott is, mióta kihoztuk a kórházból, pedig ez ritka - mesélte a műsorban, amelyben fotót is mutatott a piciről.

Az apuka máris szerelmes a kislányába, aki nyugodt baba, eszik, alszik, álmában még mosolyog is. Amióta hazavitték, mindig ő fürdette, a pelenkázás sem okoz gondot neki. Annak nagyon örül, hogy előző házasságában született nyolcéves Balázs fia nagyon szereti a kishúgát, már a tévés párjának pocakját is sokat simogatta.

Megmutatta tündéri kisbabáját az M1 műsorvezetője

Nézegess képeket!

Elolvasom

Fotó: Facebook/Aktív, TV2 Sajtószoba

Dilemma podcast

A Dilemma a femina.hu podcastje, mely minden adásban egy-egy megvitatást érdemlő témát jár körbe. Podcast-sorozatunk legújabb részében a testpozitivitás került terítékre. Tényleg építő jellegű vagy egyre egészségtelenebb a body positivity mozgalom? Mitől függ a testünkkel való viszonyunk? Miért mennek általában a nők plasztikáztatni?

Promóció

Ezt is szeretjük