Ilyen fotókon még nem láttuk! Ez a magyar színésznő is ledobta a ruháit
Osvárt Andrea meztelenül állt a kamerák elé.

Dia

                        	A színésznő modellként kezdte a karrierjét, akkor már jelentek meg róla fehérneműs képek, ám meztelenre nem szokott vetkőzni. Éppen ezért különlegesek a most megjelent fotók.

Fotó: Facebook

Dia

                        	16 évesen kezdett el modellkedni, amivel nyolc év után, a színészkedés miatt hagyott fel. Mint mondta, az egyénisége fontosabb volt számára, mint a pénz.

                        	Egy interjúban bevallotta, gyerekként többször is bántották rövid haja miatt, még a női mosdóból is kiküldték, ezért dacból fogadta meg, ilyen fiús frizurával is sikeres lesz.

                        	Olaszországban sztárként ünneplik, most pedig Hollywood meghódítására készül.

                        	Mint mondta, a magyar mentalitás nem sokban hasonlít az olaszhoz, mert itthon az emberek irigyek, és inkább azt pletykálják, hogy valakinek az ágyasa, mint hogy örülnének a sikereinek.

Ezt is szeretjük
Szerző: Péterffy Emma
Fotó: