Oroszlán Szonja szűk bőrnadrágban mutatta meg nőies alakját

Ma 35 éves!

Így változott Oroszlán Szonja az évek folyamán.

Dilemma - Izgalmas témák, különböző nézőpontok a Femina új podcastjében.
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

Oroszlán Szonja 1977. május 19-én látta meg a napvilágot Budapesten, ma ünnepli 35. születésnapját. 1997-2001 között a Színház- és Filmművészeti Egyetemen tanult, de azt már kevesen tudják róla, hogy másoddiplomát is szerzett az ELTE Bölcsészettudományi Karán.

Eleinte a a kecskeméti Katona József Színházban játszott, de az ország akkor ismerte meg a nevét, amikor 2001-ben eljátszotta a Valami Amerika szexi, buta szőkéjének szerepét. Azóta több magyar filmben is feltűnt, például a Magyar vándor és az Egy bolond százat csinál című vígjátékban.

Az m1-en futó Hacktion című krimisorozatban főszerepet játszik, de láthattuk a Csillag Születik zsűritagjaként is. Mindezek mellett a színházba járó közönség is számos darabban találkozhat vele: játszik a Vígszínházban, a Centrál Színházban és a Madách Színházban.

A legdögösebb magyar musicalszínésznők

Az Operettszínház és a Madách Színház igazi bombázókkal büszkélkedhet, akik hangjukkal és nőiességükkel egyaránt hódítanak.

A legdögösebb magyar musicalszínésznők

Nézegess képeket!

Elolvasom
Ezt is szeretjük