Szőke szexbomba volt - Oroszlán Szonjára most rá sem ismerni

Oroszlán Szonja külseje teljesen megváltozott a Kölcsönlakás című film kedvéért.

Dilemma - Izgalmas témák, különböző nézőpontok a Femina új podcastjében.
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

Oroszlán Szonja nevét 2002-ben, a Valami Amerika című vígjáték szőke bombázójaként ismerte meg az ország. A február 14-én mozikba kerülő új magyar vígjátékban, a Kölcsönlakásban viszont elsőre alig lehet ráismerni: a külsejét teljesen átfazonírozták a filmbeli szerepe miatt. A kutyamániás, a világtól, az emberektől, amennyire csak lehet, elzárkózó és befelé forduló meseírónőt, Szakács Petrát játssza, azaz szöges ellentétét azoknak a komikus figuráknak, akiket korábban már megformált a kamerák előtt.

Amikor a romantikus vígjáték rendezője, Dobó Kata ráosztotta a szerepet, egyúttal stílusváltást is kért tőle. Olyat, amit előtte a filmesek közül soha, senki sem. 

- Teljesen kifordított önmagamból. Emlékszem a pillanatra, ahogy belenéztem a tükörbe, és nagyon meglepődtem azon, ahogy kinézek - idézte fel nevetve az első találkozását új önmagával Oroszlán Szonja. 

Előbb a szőke tincseit kellett sötétbarna, Kleopátra-frizura formájú paróka mögé rejtenie, majd kapott hozzá egy szúrós nézést kölcsönző, vastag keretes szemüveget is, és különleges stílusú öltözéket, amivel máris előbújt belőle a Kölcsönlakás főhőseinek életét alaposan felkavaró és feje tetejére állító, vaskalapos, konzervatív írónő karaktere.

oroszlan-szonja-kolcsonlakas
Fotó: InterCom

A színésznő kíváncsian várja, hogyan fogadja a közönség a számtalan vicces helyzetbe keveredő figuráját, akivel azért osztozik egy közös szenvedélyen is. Akárcsak Szakács Petra a filmben, civilben ő is hatalmas állatbarát. Lovat tart, van kutyája, és állatorvosi tanulmányokat is végez, de nem tervez szakmaváltást. A színésznői karrierjét viszont már nemcsak idehaza építi, hanem Amerikában is, ahol az év döntő részében tartózkodik. 

A Haumann Máté, Balla Eszter, Oroszlán Szonja, Klem Viktor, Martinovics Dorina, Kiss Ramóna, Kopek Janka, Szabó Simon és Fehér Tibor főszereplésével forgatott alkotás a rendező reményei szerint friss, fiatalos, szórakoztató párkapcsolati komédia lesz minden korosztály számára.

Az események egyik fő összekuszálója Henrik - Klem Viktor -, a csapodár férjek mintapéldánya. Következő pásztoróráját a rendkívül vonzó escort lánnyal, Vénusszal - Kiss Ramóna - barátja és üzlettársa, Balázs - Haumann Máté - épp átalakítás alatt lévő otthonába szervezi. A hely azonban nem csak neki jutott eszébe. Henrik felesége, Linda - Martinovics Dorina - is itt szeretné elcsábítani jóképű jógaoktatóját - Fehér Tibor -, hogy revánsot vegyen hűtlenkedő férjén. A helyzetet bonyolítja, hogy a lakást felújító dizájner, Márió - Szabó Simon - szintén kölcsönvenné a kéglit, hogy a rajongójával - Kopek Janka - eltöltsön benne pár kellemes órát. Mindeközben a tulajdonos házaspár, Anikó - Balla Eszter - és Balázs próbálják menteni a menthetőt, minden téren. A híres írónő, a kutyamániás Szakács Petra - Oroszlán Szonja - felbukkanásával viszont tetőzik a pánik, és minden a feje tetejére áll.

Ónodi Eszter átlátszó estélyibe bújt a Valami Amerika 3 díszbemutatóján - Fotókon a főszereplők

Nézegess képeket!

Elolvasom

Vásárolj Femina Klub bérletet!

Vásárolj bérletet, és vegyél részt a 2025-ös év különleges előadásain, ahol izgalmas témákról hallhatsz elismert szakértőktől és közéleti személyiségektől. 

  • Knapek Éva, aki a társfüggőségről és a mérgező kapcsolatokból való szabadulásról beszél. 2025.01.07.
  • Kajdi Csaba, aki humorral és őszinteséggel osztja meg tapasztalatait nőkről és élettapasztalatairól "Anyámtól a modellekig" témában.  2025.02.19.
  • Steigervald Krisztián, aki a generációk közötti kommunikáció kihívásait tárgyalja "Boomerek és Zoomerek" című előadásában. 2025.04.09.

További részletek: feminaklub.hu/

Helyszín: MOM Kulturális Központ

Promóció

Ezt is szeretjük