Háromszor ment hozzá ugyanahhoz a férfihoz a magyar színésznő

A szép szőke színésznő, Orosz Helga, akit leginkább talán Angelina Jolie magyar hangjaként ismerhet a szélesebb közönség, nem mindennapi körülmények között ismerkedett meg férjével, Szarka Csabával. Háromszor esküdtek meg, egyszer a Várban, az I. kerületi házasságkötő teremben, másodszor táltos szertartás keretein belül egy barátjuk adta össze őket a szabad ég alatt, harmadszor pedig a tűzkeresztségben, vagyis parázson járva. Hamisítatlan batyus lagzijuk volt, az étel-ital egy részét a násznép hozta. Tárgyakra az ifjú pár nem tartott igény, kértek viszont szellemi ajándékot - olyat, amivel a jelen lévők szórakoztatják egymást, és szebbé, emlékezetesebbé teszik az alkalmat.

Ma már jóban-rosszban, így a munkában is osztoznak: hátrányos helyzetű gyerekek mindennapjait - és voltaképpen jövőjét - igyekeznek szebbé, színesebbé és gazdagabbá tenni, Helga a színjátszás, Csaba pedig a pantomim eszközeivel. Bár nem művészképzésről, hanem integrációról van szó, mostanra korántsem mellékesen született egy évzáró előadás a Vörösmarty Mihály Általános Iskola harmadikosaival - a gyerkőcök pedig két perc alatt levették a lábáról a nagyérdeműt.

A jet-ski király és társai

- Come in, come in - fohászkodik erőért a kisfiú, miközben újraéleszteni igyekszik kis társát. Szerencsére mindez csak színház: A jet-ski király című - izgalmakat sem nélkülöző - minidarabot látjuk, "profi" verekedős jelenettel és szerencsés kimenetellel. Ezután egy látszólag elfeledett, valójában azonban nagyon is alaposan előkészített születésnap történetét kísérhetjük figyelemmel, amelyben az egész osztály részt vesz.

A jelenetek megkomponáltnak-kidolgozottnak tűnnek, pedig, ahogy Helga elmondja, bizonyos részek csak az utolsó héten alakultak ki. Mindemellett a gyerekek felszabadultan improvizálnak és a hivatásos színészeket megszégyenítő beleéléssel játsszák a szerepüket, és a kevésbé vidám pillanatokat is folyamatosan áthatja a humor.

A közönséget alkotó felnőttek nem udvariasságból tapsolnak: láthatóan valóban élvezik az előadást, e sorok szerzője pedig úgy belefeledkezik, hogy majdnem elfelejt fotózni.

Nehéz sorsú gyerekek programja

Helga és Csaba az 1993-ban elindult MUS-E - Musique-Europe - multikulturális mintaprogram keretében foglalkoznak a kisiskolásokkal. A program koncepciója a neves hegedűművész és humanista gondolkodó, Yehudi Menuhin nevéhez fűződik. Célja, hogy a nehéz helyzetben lévő gyerekeket elfogadásra, az önképviseletre, együttélésre, együttműködésre nevelje, a művészetek - no és persze az egyesületben tevékenykedő művészek - segítségével, amihez az adott iskola biztosítja az otthonos és védett légkört.

A program jelenleg tíz európai ország hozzávetőlegesen négyszáz iskolájában működik, közel 60 ezer gyermek bevonásával és több mint ezer művész közreműködésével. Magyarországon öt város - Budapest, Győr, Debrecen, Tatabánya és Zalaegerszeg - 16 osztályában juthat el a gyerekekhez a program.

Elfogadást tanult

Helga majd' 15 éve vesz részt a programban - annak idején Tímár Andor, a MUS-E Magyarország Közhasznú Egyesület vezetője hívta meg. A feladat testre szabott volt számára, és nem csupán azért, mert művész: mielőtt felvették a Színművészetire, két évig járt a Bárczi Gusztáv Gyógypedagógiai Főiskola logopédia szakára, ahol a szorosan vett szakmai ismeretek elsajátítása mellett megtapasztalt valami mást is:

- A gyógypedagógusok körében valóban megvalósul az elfogadás. Ez jelenti például azt is, hogy nem félelemmel vagy megdöbbenéssel tekintenek egy sérült emberre, hanem azt keresik, mi a feladat, miképpen tudnánk valóban segíteni - mondta egy korábbi interjúban.

A későbbiek során pedig egyebek mellett pszichológiát, mentálhigiénét, neurolingvisztikus programozást tanult, aminek ugyancsak nagy hasznát veszi a foglalkozások során.

Az angolai árvákkal is színházat csinált

A késztetés, hogy segíthessen a nála kevésbé szerencséseknek, Csabában is dolgozott. Jelentkezett is a Humana - People to People szervezet dániai népfőiskolájára, ahol afrikai és ázsiai szolgálatra készítenek fel önkénteseket. Véletlen, vagy sem, annak idején Helga is szeretett volna itt tanulni, ám a borsos tandíj kifizetése meghaladta a lehetőségeit. Ezzel Csaba sem volt másképp, ám ő talpraesettebb volt. A felkészülés ideje alatt mindenféle munkát elvállalt, amit a szervezetnél felkínáltak neki, ily módon pedig ledolgozta a tandíjat.

Az ottani oktatás egyébként igencsak eltér a "normál" főiskolákon-egyetemeken megszokottól: időtartamtól függetlenül ezer tanóra jelent egy félévet, az úgymond tananyag pedig rengeteg minden lehet, az ajtójavítástól kezdve a kertészkedésen át a nehezen kezelhető fiatalok felügyeletéig.

A felkészülés után Angolába vezetett az útja, ahol polgárháborús állapotok uralkodtak. Egy 54 fős osztály kapott: az oda járó kisgyerekek lényegében árvák voltak - ha éltek is a szüleik, nem lehetett tudni, hogy hol. A szegénység nem csak európai szemmel volt iszonytató: se ruha, se gyógyszer, sőt, még víz is csak korlátozottan áll rendelkezésre. Csaba és három kollégája - sok más feladatuk mellett - színházat csináltak velük, a karácsonyi nyilvános bemutatójuk bevételét pedig a gyerekek körülményeinek javítására fordították.

Később visszament Dániába, ahol immár 18 és 21 éve közötti "problémás" fiatalokkal dolgozott, illetve - éppen az Angolában elért eredményeinek köszönhetően - tanárként készített fel újabb önkénteseket. Ennek során többek között szituációs játékokat játszottak, helyzetgyakorlatoztak, illetve a Nyári Színházi Játékokon bemutattak egy saját maguk által írt-szerkesztett színdarabot is. Csaba - mint főszereplő és mozgás-rendező - és társai a hét főbűnt vitték színpadra, előadásukkal nemzetközi viszonylatban a harmadik helyen sikerült végezniük. A Humama szervezet keretein belül Indiában is dolgozott, amely annyira elvarázsolta, hogy azóta is "hazajár" oda.

A külföldi kalandozások után itthon a tűzön járás kapcsán is emlegetett Kovács Magyar András spirituális tanfolyamán folytatta tanulmányait, ahol végül is találkoztak Helgával. E közösséggel járták meg az El Caminót, ha nem is gyalog, de busszal, meg-megállva a főbb szent helyeknél. Egy Jézus-szobor körül alkotott körben maradt összekulcsolva a kezük, és úgy jöttek haza, hogy többé nem váltak el egymástól, ma pedig már férj és feleség. Négy éve Csaba is bekapcsolódott a MUS-E tevékenységébe, azóta Helgával közösen tartják az órákat. Előfordul, hogy más és más módon - nem is feltétlenül konfliktusmentesen, de végső soron egymást erősítve - keresik és találják meg az utat a gyerekekhez.

Innen indulnak

A Vörösmarty utcai általános iskola egyfajta menedék a sokszor többszörösen is hátrányos helyzetű kisiskolások számára. A gyerekek nagy része mind mentálisan, mind érzelmileg speciális állapotban érkezik ide.

- Van, aki mindössze húszszavas szókinccsel kezdi meg az első osztály, más hatévesen nem ismer más táplálékot, mint az anyatej, de olyan is akad, aki soha életében nem aludt még ágyban - az otthonában banánosdobozok szolgálnak fekvőalkalmatosságként - meséli Csaba.

Innen indul el aztán a fejlődési folyamat, ami sok olyasmit is igényel mind a pedagógusoktól, mind a MUS-E program művészeitől, amire egy átlagos osztályban nincs, vagy legalábbis jóval ritkábban van szükség.

Nincsenek tudatában önmaguknak

- Ezek a gyerekek általában kevés visszajelzést kapnak a szüleiktől, így sokszor - a látszat ellenére - egyáltalán nem "rosszalkodnak", hanem egyszerűen csak önkéntelenül nyilvánulnak meg. Anélkül cselekszenek, mozdulnak, beszélnek, hogy annak valójában tudatában lennének - mint amikor más megszokásból, reflexszerűen nyúl például egy tárgyért. Mi tükröt tartunk nekik, segítünk felismerni, mit hogyan tesznek, hogyan viselkednek, és hogy ez hogyan hat vagy hathat másokra. Olyan kontroll adunk, melynek révén idővel tudatára ébrednek saját érzéseiknek, cselekedeteiknek, egyáltalán önmaguknak - magyarázza Helga.

- Amikor egyébként úgymond „rosszak”, utólag mindig megállapítjuk, hogy valójában mi nem voltunk a topon: rosszkedvünk volt, valami megzavart bennünket, esetleg nézeteltérésünk támadt. Nagyon oda kell tenni mind az energiát, mind a figyelmet - egyetlen pici rés elég ahhoz, hogy "fogást találjanak rajtunk" - veszi át a szót Csaba.

Az út a cél

Az üzenetüket mindig más és más módon sikerül eljuttatni a gyerekekhez, illetve megértetni velük:

- Csabi jobban megőrizte gyermeki léte emlékeit, ösztönösebben kommunikál, én pedig inkább azt használom, amit fejlődéslélektanból, illetve a különböző kommunikációs technikákból tanultam - mondja Helga. - Ő is beszél egyfajta nyelvet, és én is. Hol az övé hat jobban, hol az enyém, néha teljesen váratlan és meglepő módon Csodás élmény és tapasztalat, ahogy például a "húszszavas" kislány kinyílt, ismerni-érteni akarja a világot, és képes is kifejezni magát, olyannyira, hogy vezéregyéniség lett az osztályában. Egy kisfiút pedig - aki azóta már felsős - felvettek a Thália Színház tanodájába, büszkén újságolta, hogy éppen a János vitézt próbálják.

Mindemellett nem kisművészek képzése, sokkal inkább, az egymásra figyelés és a tolerancia képességének kialakítása a cél. Ennek a művészet csupán eszköze, még akkor is, ha most e munka során egy csodálatos előadás született! Ám a régi bölcsesség, miszerint az út a cél, ez esetben is igaz - sőt, különösen az.

Az osztályt ebben az évben a Chiesi gyógyszergyár támogatja.

Fotók: Orosz-Szarka-archív és a szerző

• orosz helga
• iskola
• gyereknevelés
• szinkronhang
• hátrányos helyzet
• Hazai sztár