
Nem várt fotó Orosz Barbaráról! Így még soha sem mutatta meg magát
Orosz Barbara, a népszerű műsorvezetőnő egy régi, elfeledett felvételt mutatott meg a Feminának.

Orosz Barbara mosolya mit sem változott az évek folyamán. Ugyanolyan lehengerlő, mint azon a kisgyerekkori fotón, amelyet a műsorvezető mutatott meg a Feminának.
A 32 éves, színésznőként is ismert vörös szépség huncut mosolyát a régi és egy nemrég készült felvételen is ugyanúgy egy gödröcske teszi bájossá a szája szélén.
Mezőkövesden pajkoskodott
Orosz Barbara Mezőkövesden tanítócsaládban nőtt fel. Példaképekben így - saját elmondása alapján - nem volt hiány.
Apai nagyanyja tanítónő, nagyapja iskolaigazgató és főiskolai docens, édesanyja angol-rajz-biológia szakos tanárnő, édesapja pedig orvos. Anyai nagyapja református lelkészként tevékenykedett.
Apai nagyapjának Eger mellett szőlője és borospincéje van, ahol a műsorvezetőnő kislányként gyakran sertepertélt.
Felnőttként 2008-ban Villányban borlovaggá is avatták, majd a pezsgőlovagi címet is megkapta. Idén a XVI. Magyar Borok Útja Rally szervezői felkérték az esemény háziasszonyává, miután előzőleg maga is részt vett a rallyn, és sok szabálytalanságot követett el. Hiába, a rosszcsontságot nem lehet kinőni.
Már kisiskolásként vonzotta a színészkedés
Saját megítélése szerint későn, 13 évesen döntötte el, hogy színésznő lesz. Gyerekként a színjátszó kör tagja volt, nyári színjátszó táborokba is járt. Érettségi után fel is vették a Gór Nagy Mária Színitanodába.
18 évesen statisztának állt a Vígszínházban. Ezt követte a Pesti Színház, majd az új Nemzeti Színház, ahol Az ember tragédiájában már szerepet is osztottak rá. Első komoly szerepeit a Győri Nemzeti Színházban kapta, amelynek társulatához a 2004-2005-ös évadban csatlakozott.
2007-től életében a televíziózás vette át a főszerepet, ekkor került a Cool TV délutáni műsorvezetői gárdájába. Egy évvel később az erotikus töltetű Cool Night Extra címet viselő éjszakai műsorral keltett feltűnést.
-
Ezüst nyaklánc M betűs medállal7 490 Ft
-
Fehéren ragyogó Swarovski® kristályos ékszerszett11 090 Ft
-
Rózsaszín csillogó Swarovski® kristályos szett9 190 Ft
-
Kis méretű ezüst karika fülbevaló4 100 Ft
-
Három édesvízi igazgyönggyel és cirkóniával díszített fülbevaló14 990 Ft
-
Fehér cirkónia kövekkel díszített kapcsos ezüst fülbevaló6 350 Ft
-
Ötös fonatú ródiumozott ezüst nyaklánc 50 cm23 900 Ft
-
Ezüst angyalszárny medál cirkónia kristályokkal8 900 Ft
-
Cirkóniával díszített ezüst karika fülbevaló5 550 Ft
-
Rózsaszín és fehér Swarovski® kristályos nyaklánc14 290 Ft
-
Csepp alakú cirkóniával és édesvízi igazgyönggyel díszített ezüst nyaklánc13 900 Ft
-
Ovális fekete cirkónia kővel díszített kapcsos ezüst fülbevaló6 490 Ft
-
Swarovski® kristályokkal és gyöngyökkel díszített karkötő9 990 Ft
-
Ezüst nyaklánc különleges nap medállal8 590 Ft
-
Virágos szív cirkóniával ezüst ékszerszett18 900 Ft
A műsor megszűnését követően megkereste a TV2. A csatorna vele indította el 2011 februárjában Talpig nő című vasárnap délelőtti női magazinját. A vörös szépségnek azonban más elképzelési voltak a műsor témaválasztásáról, így a nyolcadik adást követően egy másik műsor tervezésébe fogtak. A 2011. október 1-jétől sugárzott Tűsarok című félórás női magazinnak már nem csak a műsorvezetője, de producere is egyben.
Fotók: Orosz Barbara