"Mindketten túlléptünk a házasságunkon!" Ördög Nóra őszintén mesélt magánéletéről

Ördög Nóra a DTK Show-ban többek közt első házasságáról is beszélt.

Dilemma - Izgalmas témák, különböző nézőpontok a Femina új podcastjében.
Sóbors
Ez is érdekelhet
Top olvasott cikkek

Egy kapcsolat lezárása sokak számára nehéz lehet, főleg akkor, ha a feleknek a szakítás vagy válás után munkakapcsolatban kell maradniuk.

Ördög Nóra viszont nincs ebben a helyzetben. A csinos műsorvezető D. Tóth Krisztának mesélt arról, hogyan éli meg, hogy a most induló Csillag születikben első férje, Rubin Kristóf lesz a főnöke.

Mindketten továbbléptek

- Mindketten teljesen túlléptünk a házasságunkon, most már nyugodtan, konfliktus nélkül tudunk együtt dolgozni - mondta.

A sztár egyébként minden szempontból új életet kezdett. A DTK Show-ban mesélt arról is, hogyan kezdett el tudatosan azon dolgozni, hogy ne szippantsa be teljesen a munkamánia.

Saját bevallása szerint már olyan volt, mint egy versenyló, csak a munkára tudott koncentrálni, ezért döntött úgy, hogy kicsit visszavesz a tempóból.

- Megtanultam végre, hogy fontos a tévén kívüli világ. Először veszek részt úgy egy produkcióban, hogy műsorvezető vagyok, szerkesztő már nem - mesélte.

Szerelem volt első látásra

Nóri döntésében nem játszott szerepet az, hogy válásuk óta először dolgozik újra közösen volt férjével, Rubin Kristóffal.

Tüzes vörös és csillogó mini! Nézd meg Ördög Nóri legszexibb x-faktoros ruháit

Nézegess képeket!

Elolvasom

- Lezártuk a múltat, komolyan úgy gondolom, hogy semmilyen problémát nem jelent majd a közös munka - mondta D. Tóth Krisztának a második házasságában élő sztár.

Nánási Pállal való találkozása azonban első látásra szerelem volt - ismerte el a műsorban.

A bennünk élő nők - Hol az egyensúly a megfelelés és az önazonosság között?

A 21. századi nő minden szerepben helyt áll: dolgozik, édesanya, társ, barát, gondoskodó, és közben próbál önmaga is maradni. Hogyan lehet lavírozni a rohanó mindennapok, a teljesítménykényszer és a saját lelki békénk között? Hogyan találjuk meg az egyensúlyt szerepeink között? Erős Antónia és Pokorny Lia beszélgetnek június 1-jén a MOMkultban arról, mit jelent ma nőnek lenni: hogyan lehet egyszerre helyt állni a munka, a család és a saját vágyak világában, miközben megőrizzük önmagunkat, belső erőnket és harmóniánkat. 

Biztosítsd be a helyed most!

Promóció

A népszerű fotós megszállottan fényképezi Nórit, és nemcsak a lapok számára. A műsorban először láthatnak a nézők teljesen smink nélküli fotót a tévésről, amit a sztár tudta nélkül D. Tóth Kriszta szerzett meg második férjétől.

Ezt is szeretjük