Ördög Nóra nem tudott uralkodni magán - Ezért hagyta ott a kamerákat
Ördög Nórára a frászt hozták az esti műsorban.
Október 10-én elindult a TV2 szerda és csütörtök esténként jelentkező Mit tenne a gyereked? című műsora, amelyben óvodás korú gyerekek vesznek részt különböző ügyességi és bátorságpróbákon, miközben szüleik megpróbálják megtippelni, hogyan reagálnak csemetéik a különféle vicces és szokatlan helyzetekben. A kicsiken múlik a nyeremény is: szüleik nélkül kell dönteniük, hogy melyik ajándékot akarják hazavinni. A nyereménypár egyik fele egy olyan tárgy, ami anyu és apu álma, a másik pedig egy olyan, amire csak a gyerekük vágyik.
A Mit tenne a gyereked? műsorvezetője Ördög Nóra, akiről az első adásban kiderült, hogy bizony nem olyan bátor, mint néhány kisgyerek. A kígyóktól sokan rettegnek, a tévés is tart tőlük, ezért az asztal túloldaláról, tisztes távolságból figyelte, ahogy a gyerekek kígyót simogatják. Amikor a kicsik őt is erre buzdították, közölte, hogy ő biztosan nem ér hozzá. Gábriel, Janka és Benedek is nagyon bátor volt, a két fiú még a nyakába is vette a csúszómászót, sőt, egyikük puszit is adott neki.
Miután a kígyó az egyik kisfiú nyakából a földre csusszant, és a gondozója közölte, hogy már nem tudja megfogni, ördög Nóra nem tudott uralkodni magán, és sikítva felpattant a helyéről, pár pillanatra még a kamerák elől is eltűnt.
Az illatok terápiás ereje
Már megvásárolható a Femina első könyve:
A láthatatlan gyógyító
Molnár Éva kötete egy különleges utazásra hív az illatok gyógyító világába — az ókori füstölőktől egészen a modern olfaktív terápiáig.
Hogyan hatnak ránk az illatok? Miért kapcsolódik össze ennyire mélyen az emlékezet, a lélek és a szaglás? És hogyan segíthetnek az illatok a testi-lelki harmónia megtalálásában?
Promóció
OLVASD EL EZT IS!
- sztár
- liptai claudia












