Ördög Nóra 7 évig volt együtt első férjével – Ezért végződött válással a házasságuk
Ördög Nóra első házasságáról beszélt, és arról, mit köszönhet volt férjének.
Ördög Nóra ritkán mesél első házasságáról és volt férjéről, ám Osváth Zsolt sorozatával kivételt tett. Leginkább azért, hogy reagáljon Kajdi Csaba kijelentésére, aki pont a fiatal youtuber műsorában mondta azt, hogy szerinte a műsorvezető a volt férjének köszönheti, hogy híres lett.
A 38 éves sztár a YouTube-csatornán futó 1KANAPÉN című beszélgetős sorozat vendégeként cáfolta, hogy Rubin Kristóf hátszelével lépett egyre feljebb a ranglétrán, hiszen gyakornokként, majd segédszerkesztőként, aztán szerkesztőként és végül műsorvezetőként megdolgozott minden pozícióért. (Rubin Kristóf, az RTL Magyarország kreatív osztályának vezetője 18 év után idén januárban távozott a kereskedelmi televíziótól – a szerk.)
Ördög Nóra nem volt férjének köszönheti ismertségét
- Amikor Kristóffal összejöttünk, akkor ő pont ugyanúgy szerkesztő volt, mint én. Vagyis én eggyel alatta research voltam a Mónika Showban. Aki ezt közvetlen közelről látta, az pontosan tudja, hogy Kristófnak nem lehetett semmi köze ahhoz, hogy én előrelépdeltem. Az a fura, hogy eddig egyedül Csabától hallottam ezt a gondolatmenetet. (…) Szerintem ő nem ismer engem egyáltalán.
- Szóval amikor én a volt férjemmel összejöttem, mind a ketten senkiházi emberek voltunk az RTL-nél, és együtt fejlődtünk, szépen haladtunk mind a ketten a saját karrierünkben. Én is támogattam őt a saját fejlődésében, és nyilván ő is engem mint egy társ. De az, hogy neki köszönhetnék bármit, az azért nem igaz, mert
ő nem volt egy nagy hatalmú producer még abban az időben, amikor én már műsort vezettem.
Vásárolj Femina Klub bérletet!
Vásárolj bérletet, és vegyél részt a 2025-ös év különleges előadásain, ahol izgalmas témákról hallhatsz elismert szakértőktől és közéleti személyiségektől.
- Knapek Éva, aki a társfüggőségről és a mérgező kapcsolatokból való szabadulásról beszél. 2025.01.07.
- Kajdi Csaba, aki humorral és őszinteséggel osztja meg tapasztalatait nőkről és élettapasztalatairól "Anyámtól a modellekig" témában. 2025.02.19.
- Steigervald Krisztián, aki a generációk közötti kommunikáció kihívásait tárgyalja "Boomerek és Zoomerek" című előadásában. 2025.04.09.
További részletek: feminaklub.hu/
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
Hét évig alkottak egy párt, 2008. augusztus 2-án tartották az esküvőjüket, de Ördög Nóra négy hónappal később elhagyta férjét Nánási Pálért, a következő év elején a válási keresetet is beadták.
- A házasságunk maga rövid volt. Talán nem is kellett volna, hogy megtörténjen a házasság – egyébként nem gondolom így. Azért használtam azt a szót, hogy talán, mert sokan mondják, hogy minek kellett akkor már.
Egy teljesen logikus, következő lépés volt egy olyan kapcsolatban, aminek akkor már voltak gyengeségei,
de nem nagyon volt tapasztalata egyikünknek sem. Nekem ez volt az első komoly és hosszú kapcsolatom. Az ember akkor még azt gondolja egy csomó dologról, hogy ez normális, ezzel le lehet élni egy életet. De egy idő után, amikor kapsz egy tükröt, rájössz, nem kell, hogy így legyen. És az a tök jó, hogy mindketten megtaláltuk azt az utat, ami igazán a miénk.
Ördög Nóra és más tévések smink nélkül
Ördög Nóra is megmutatta, hogyan néz ki smink nélkül. A TV2 műsorvezetője így csak ritkán látható, mert műszempillát sem visel a szelfin. Képes összeállításunkban megnézheted azokat a magyar sztárokat, akik az önkéntes karanténban megmutatták festetlen, természetes arcukat.
Ördög Nóra smink nélküli fotója - Így csak ritkán láthatjuk a műsorvezetőt
Nézegess képeket!
Elolvasom