Elhunyt Orbán József - Az énekest 70 éves korában győzte le a rák

Ma érkezett a hír, hogy Orbán József, a 100 Folk Celsius zenekar frontembere meghalt.

Orbán József, a 100 Folk Celsius zenekar énekese és gitárosa elhunyt 70 éves korában, írta meg az Index. A szomorú hírt a zenekar vezetője, Littvay Imre jelentette be.

A zenésznél 2017 őszén diagnosztizáltak daganatot, a tüdejében és az agyában is fedeztek fel rákos sejteket. Eleinte úgy tűnt, hogy hat a kemoterápia, ám sajnos júniusban újra kórházba kellett szállítani a betegsége miatt, végül legyőzte a gyilkos kór.

Orbán József 1948 márciusában látta meg a napvilágot Pinkamindszenten. Népszerű country-zenekarát, a 100 Folk Celsius-t 1976 nyarán alapította meg Littvay ImreBalla Gábor és Somogyi Tibor társaságában. Bár a csapat az évek alatt számos tagcserén átesett, Orbán József és Littvay Imre sosem hagyta el a zenekart. Legismertebb feldolgozásuk a Paff, a bűvös sárkány volt, ez a dal hozta meg nekik az ismertséget. Több gyereklemezt is kiadtak, de country-nótáikkal a világot is meghódították. Számos nemzetközi country-fesztiválon megfordultak, közel tízezer koncertet tartottak. A zenekar 1987-ben megkapta a Magyar Rádió eMeRTon-díját. 2017-ig összesen 32 lemezt adtak ki.

Dilemma podcast

A Dilemma a femina.hu podcastje, mely minden adásban egy-egy megvitatást érdemlő témát jár körbe. A legújabb epizódban arról dilemmázunk, hogy miért ülünk fel a legfrissebb trendekre, miért követjük megszállottan a divatirányzatokat, valamint a fogyasztás és a reklámvilág pszichológiájának is a mélyére ástunk. Pintér Ada beszélget Márton Szabolccsal az Indamedia csoport ügyfélélmény igazgatójával, és Kazár Zalán Kristóffal a Femina újságírójával.

Promóció

Ebben a cikkben nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését. Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.

Indamedia Csoport
Ezt is szeretjük