Ónodi Henrietta 50 évesen szívinfarktust kapott: a tornász olimpikon így van most
Az olimpiai bajnok tornász súlyos szívrohamot kapott, nővére elhúzódó kezelésére gyűjtést indított.
Ónodi Henrietta szülővárosában, Békéscsabán kezdett el ötévesen tornázni, a Békéscsabai Előre Spartacus tornásza lett. 1988-tól 1996-ig szerepelt a magyar válogatottban. Májusban lett kereken ötvenéves. A napokban derült ki, hogy tavasszal szívinfarktust kapott, kezelésének költségeire nővére gyűjtést indított.
Ónodi Henrietta szívinfarktust kapott
1992 volt Ónodi Henrietta legsikeresebb éve, a barcelonai olimpián lóugrásban (a román Lavinia Miloșovici mellett holtversenyben) olimpiai bajnoki címet szerzett, talajon ezüstérmes, csapatban hatodik, egyéni összetettben nyolcadik lett, míg a párizsi világbajnokságon lóugrásban aranyat, talajon ezüstöt nyert. Az 1996-os atlantai olimpián csapatban kilencedik lett. 1997-ben az Universiade-csapatban hetedik volt, ezt követően befejezte a versenysportot.
Visszavonulása után az Amerikai Egyesült Államokban, Floridában telepedett le, és alapított családot. Férjével három gyermekük született, Annabella, Sebastian és Christian. Szándékosan július 26-án, a párizsi olimpia megnyitójának napján kért segítséget nővére, Ónodi Barbara, aki közösségi posztban tudatta, hogy az olimpiai bajnok tornásznő a tavasszal súlyos szívinfarktust kapott.
Mint írta, Ónodi Henrietta március 28-án egy floridai élelmiszerboltban vásárolt, amikor hirtelen összeesett. A kórházba szállítás közben többször is leállt a szíve, de stabilizálták, és a kórházban szinte teljes artériás elzáródást diagnosztizáltak nála. Azonnal életmentő műtétet hajtottak végre rajta. Kórházi kezelése jelenleg is tart, és ugyan a biztosítása fedezte az operáció költségeit, a hosszú távú rehabilitációs kezelését nem.
Nővére kiemelte, Ónodi Henrietta mindig az elsők között nyújtott segítő kezet, és támogatta a rászorulókat, ezért reméli, hogy most neki is sokan segítenek. A Facebook-oldalán indított egy gyűjtést, a megcélzott 500 ezer dollárból hétfő estig közel 20 ezer gyűlt össze.
Ónodiné Kati, Henrietta Békéscsabán élő édesanyja a Nemzeti Sportnak megerősítette, hogy Ónodi Henrietta olimpiai járadékát minden hónapban átutalják neki, a Minnesotában élő nővére abból állja a költségeket. A kórházi rehabilitáció hatalmas tehertétel, hiába van a lányának biztosítása, az csak korlátozottan fedezi a költségeket, és dolgozni még jó darabig nem tud.
Szarvas Péter, Békéscsaba polgármestere hétfőn késő délután arról számolt be Facebook-oldalán, hogy Ónodi Barbara hazalátogatott Békéscsabára, ahol a városházán, Varga Tamás alpolgármesterrel együtt egyeztetett vele olimpikon testvére állapotáról és a segítségnyújtás lehetőségeiről.
„Ónodi Henrietta súlyos szívinfarktuson esett át a közelmúltban, és elhúzódó, költséges kórházi kezelésére kell számítani. Megígértem, hogy Békéscsaba önkormányzata egészen biztosan pénzügyileg támogatni fogja Heni gyógykezelését” - írta a polgármester.
A Tévétorna sztárja volt lányaival: 79 évesen is bájos, szőke nő Makray Katalin
Az 1964-es tokiói olimpián szerzett ezüstérmet, a Tévétorna című műsorban három lányával szerepelt.
ElolvasomCover-fotó: MTI/ Németh Ferenc
Vásárolj Femina Klub bérletet!
Vásárolj bérletet, és vegyél részt a 2025-ös év különleges előadásain, ahol izgalmas témákról hallhatsz elismert szakértőktől és közéleti személyiségektől.
- Knapek Éva, aki a társfüggőségről és a mérgező kapcsolatokból való szabadulásról beszél. 2025.01.07.
- Kajdi Csaba, aki humorral és őszinteséggel osztja meg tapasztalatait nőkről és élettapasztalatairól "Anyámtól a modellekig" témában. 2025.02.19.
- Steigervald Krisztián, aki a generációk közötti kommunikáció kihívásait tárgyalja "Boomerek és Zoomerek" című előadásában. 2025.04.09.
További részletek: feminaklub.hu/
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
OLVASD EL EZT IS!
- sportoló
- erdei zsolt