Botrány kerekedett belőle! Ezért távozott a színháztól a magyar énekesnő
Részletek!
Oláh Ibolya elhagyja az Aida csapatát, ebből lett a botrány.

Ez is érdekelhet
beauty and style
Top olvasott cikkek

Oláh Ibolya körül újra forr a levegő. A Megasztárban feltűnt énekesnőről állítólag Xantus Barbara azt nyilatkozta, megőrült.

Az énekesnő ugyanis otthagyja az Aida csapatát, és következő hónaptól már egy fiatal színésznő, Pető Zsófia tölti be a helyét.

Hátborzongató volt

Szurdi Miklóst és Xantus Barbarát ezzel kapcsolatban a SuperMokkában kérdezgették, ahol a darab producerei úgy nyilatkoztak, közös megegyezéssel döntöttek a távozás mellett. A rendező elmondta, inkább Oláh Ibolya döntése volt, de ő sem tartóztatta, mivel az utóbbi időben már túl sok volt a nehézség.

- Amikor akart, és amikor mélyről törtek fel belőle a dolgok, akkor hátborzongatóan jó volt. De sokszor nem akart, és nem volt ott teljes lényével - nyilatkozta a rendező.

Az egyik napilap ezzel szemben azt írta, hogy az énekesnőt kirúgták, sőt, a műsorban állítólag Xantus Barbara azt is mondta, hogy Oláh Ibolya megbolondult, ezért nem tartanak igényt a munkájára.

Ezt azonban cáfolták a felek, és a felvételen is jól hallható, hogy az ominózus mondatot nem a színésznő, hanem a műsorvezetőként ott ülő Lang Györgyi mondta.

Nem ismer magára

A cikkel kapcsolatban Oláh Ibolyát is megkeresték, aki megerősítette, saját elhatározása volt, hogy otthagyja a színházat, mivel úgy érezte, túl hosszú ideje játssza ezt a szerepet, és már nem tud újat mutatni a közönségnek.

Az énekesnő elmondta, gyakran nem is ismer magára, hiszen az újságokból kell megtudnia, hogy megőrült, vagy hogy a pszichiátrián kezelik. Sajnálatosnak tartja, hogy a cikkekben olyannak állítják be, ami messze áll a valóságtól.

- Ha nem ismerném magam, csak az újságokból, akkor nagyon nem szeretném magam - mondta.

Az énekesnő hozzátette, nincs rossz kapcsolata Xantus Barbarával, Szurdi Miklósért pedig egyenesen rajong, ezért sem érti, miért hazudnak kapcsolatukról az újságok.

Fotó: Facebook

Ezt is szeretjük