"Érzelemmentes volt a dolog" Oláh Ibolya meglepően őszintén mesélt édesanyjáról

Oláh Ibolyát csecsemőként adta otthonba az édesanyja.

FeminaShop

Látogass el a
Femina Shopba!

Megnézem
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

Oláh Ibolyát a Megasztár első szériájában zárták szívükbe a nézők, az énekesnő pedig a tehetségkutató óta is bizonyítja tehetségét.

Magánélete is folyamatosan az érdeklődés középpontjában áll - pláne, mióta nyíltan vállalja homoszexualitását.

Elhagyott kislányról énekel

A TV2 Mokka című műsorában azonban egész más témában kérdezték.

Oláh Ibolya ugyanis elvállalta a Children of Distance nevű együttes felkérését, és a bandával közösen dolgozták fel Falco Jeanny című dalát.

Egy kislány történetét öntötték dalba, akit elhagyott az édesanyja - az Anya! című szerzemény alapja igaz történet, melyet az együttes egyik rajongója élt át.

Köztudott, hogy Oláh Ibolya számára sem ismeretlen a helyzet, hiszen édesanyja még csecsemőkorában otthonba adta.

Mindig is nevelőjét, Anyácskát tekintette igazi anyjának, ám kíváncsi volt, ki hozta a világra, ezért felkereste vér szerinti édesanyját.

Nem haragszik az édesanyjára

Saját bevallása szerint soha nem érzett dühöt iránta, megértette a helyzetét, hiszen nehéz körülménye között élt, és nagyon fiatalon, 18 évesen szült.

- Találkoztam egyszer édesanyámmal. Teljesen pozitívan álltunk egymáshoz, igazából érzelemmentes volt a dolog - elevenítette fel az emlékeket.

Intimitás hosszú távon - Hogyan tartsuk életben a szenvedélyt párkapcsolatunkban?

A Femina Klub októberi vendége Dr. Hevesi Kriszta szexuálpszichológus lesz, akivel Szily Nóra, az estek háziasszonya többek között arról beszélget, hogy mennyire vagyunk őszinték önmagunkhoz és partnerünkhöz. Milyen tabuk vannak a párkapcsolatokban? Mit lehet tenni, ha felmerül a bensőséges szexuális együttlétek hiánya és hogyan tehetünk a párkapcsolatok ellaposodása ellen? 

Pontos részletek az estről itt olvashatók: femina.hu/feminaklub

Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.

Időpont: 2023. október 17. 18 óra

Helyszín: GOBUDA MALL - Vidám Színpad

Promóció

A dal ugyanakkor nagyon megérintette, a felvételek során sokszor feltörtek belőle az érzelmek.

- Vagy tízszer fel kellett énekelnem, folyamatosan elbőgtem magam - vallotta Oláh Ibolya.

Fotó: TV2

Ezt is szeretjük