Oláh Gergő felesége gyönyörű volt a premieren: az igéző szemű Nikit 15 éve vette feleségül
Az X-Faktor egykori sztárja mellett csak úgy tündökölt szíve választottja.

Oláh Gergőt a 2012-es X-Faktorban ismerhették meg a nézők, a tehetségkutatót meg is nyerte. Éppúgy, ahogy korábban kedvese szívét is, Nikivel ugyanis már jóval a műsor előtt egy párt alkottak, 2006-ban jegyesek voltak, és 2009-ben házasodtak össze.
Oláh Gergő feleségével
A gyönyörű páros a Cinema City Arénában egy premier előtti vetítésén vett részt: a Bad Boys - Mindent vagy többet című filmet nézték meg, amit június 6-tól játszanak a hazai mozik. Niki csak úgy ragyogott férje oldalán, igéző szemei is mosolyogtak, csinos ruhája mellé pedig egy színben hozzáillő táskát választott, így a férje ruhájához is teljesen passzolt megjelenése.

Oláh Gergővel öt gyermeket nevelnek, legidősebb lányuk, Karla 2010-ben született. Őt követte 2011-ben Denisz, majd 2015-ben Nolen Gergő. Anna kislányuk 2018-ban jött világra, a legkisebb családtag pedig 2021-ben érkezett a családba, ő a Holli nevet kapta.
Az énekes felesége ennyi gyermek után is fantasztikusan néz ki, megjelenése mindig csinos és elegáns. Férjével tökéletes párost alkotnak együtt.
Oláh Gergő tinédzser lánya pont olyan szép, mint az anyja: Karla már 14 éves
Oláh Gergő családi képén feltűnő, milyen sokat változott legidősebb gyermeke. Karla nagyon szép tini lett.
ElolvasomCover-fotó: Profimedia

Boomerek és Zoomerek - Miért nehéz a generációk közötti kommunikáció?
Steigervald Krisztián generációkutató a Femina Klub áprilisi előadásán arra keresi a választ, hogyan érthetjük meg egymás világát, hogy a különbözőségek helyett a kapcsolódási pontokra koncentráljunk. Hogyan lehet megtalálni a közös nyelvet a digitális bennszülöttek és az analóg világban felnőttek között? Milyen eszközökkel segíthetjük elő az együttműködést, és hogyan tanulhatnak a generációk egymástól, ahelyett hogy egymás ellen dolgoznának?
További részletek: feminaklub.hu/
Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.
Időpont: 2025. április 9. 18 óra
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció