Gyönyörű kamaszlánnyá cseperedett Nyertes Zsuzsa gyermeke
Nyertes Zsuzsa büszke lehet gyermekére, hiszen csinos tinédzser lett belőle az elmúlt évek során.
Nyertes Zsuzsa 51 évesen elbűvölőbb, mint valaha, joggal irigykedhetnek rá a fiatalabb kolléganők. A kiváló színésznő pedig büszke anyuka is: gyermeke, Zsuzska az elmúlt évek során szinte észrevétlenül cseperedett egy igazán bájos és vonzó kamaszlánnyá.


A 16 éves sztárcsemetének azonban tartogattak egy meglepetést szülei. Nyertes Zsuzsa és kedvese, Attila ugyanis immáron 35 éve élnek boldog párkapcsolatban - ám a mai napig nem házasodtak össze.
Úgy tudta, szülei házasok
Zsuzska viszont úgy tudta, hogy szülei férj és feleség, amit senki sem cáfolt meg, éppen ezért döbbentette meg, amikor fény derült az igazságra. A színésznő elmondása szerint lehet, hogy hiba volt eltitkolni lánya elől az igazságot, de úgy érzi, mindig odafigyeltek rá, hogy véletlenül se okozzanak neki lelki sérüléseket.
Ettől függetlenül a népszerű sztármami megígérte csemetéjének, hogy az ő kedvéért az oltár elé állnak majd, méghozzá megismerkedésük negyvenedik évfordulóján. A ceremóniára tehát - ha betartják ígéretüket - 2015-ben kerül majd sor.
Aggódik playboyos képei miatt
Nyertes Zsuzsa azt sem titkolta el, nem örül neki, hogy tíz évvel ezelőtt készült playboyos fényképeit a mai napig felhasználják illusztrációként a magazinok, mivel elmondása szerint ezzel annak a veszélynek teszi ki kamaszlányát, hogy barátai és osztálytársai esetleg beszólnak neki.
A közismert színésznő mellesleg egyáltalán nem bánta meg azt, hogy akkor levetkőzött a Playboy magazin kedvéért, ám azt is hozzátette, hogy ma már biztosan nem mondana igent egy hasonló felkérésre - kínáljanak neki bármekkora honoráriumot érte.

Femina akták - Méhnyakrák
A Femina Aktában mindent megtudhatsz a méhnyakrákról, ami évente több ezer nőt érint hazánkban. Összegyűjtöttük a legfontosabb információkat, többek között megismerheted a méhnyakszűrés értékelési módjait, megtudhatod, hogyan kell értelmezni a leleten látott eredményt, mi a különbség a hagyományos nőgyógyászati citológiai vizsgálat és a HPV-szűrés között vagy elkerülhető-e a kemoterápia a méhnyakrák esetén?
Promóció
Nyertes Zsuzsáról kevésbé tudott, hogy a színészet mellett írással is foglalkozik, rendszeresen ír verseket, sőt, egy önálló verseskötete is megjelent évekkel ezelőtt.
Fotók: Europress