Megrázó! Élet és halál között lebegett az X-Faktor énekesnője
Nyári Edit a Fókusz Plusznak mesélt súlyos betegségéről, melybe akár bele is halhatott volna.
Az X-Faktor szombati adásának egyik döbbenetes, ugyanakkor emlékezetes pillanata volt, amikor a zsűri a Nyári lányokat értékelte.

Bár a tehetséges testvérpár remekelt a színpadon, az ítészek csak Aliz előadását magasztalták, nővére, Edit produkciójától már sokkal kevésbé voltak elragadtatva.
Jóból is megárt a sok?
No, nem a hangi adottságait vonták kétségbe, egyszerűen úgy vélték, a 25 éves énekesnő túlságosan el van szállva magától, és magabiztossága művivé, valósággal megközelíthetetlenné teszi.
Azt azonban nem tudhatták, hogy Editnek szinte a halállal kellett megküzdenie, hogy ismét énekelhessen!
A bájos sztárjelölt nemrégiben az RTL Klub Fókusz Plusz című műsorában mesélt kálváriájáról, amikor is egy hétig élet-halál között lebegett egy tüdőembólia következtében.
Mint elmondta, bár gyakran megfázik, és olykor a tüdőgyulladás sem kerüli el, egy alkalommal úgy le volt gyengülve a szervezete, hogy embóliát kapott.
Élet és halál között
Egy teljes héten át nem lehetett tudni, mi lesz vele, csak feküdt mozdulatlanul az ágyban. Emlékei szerint nem volt egy ép légzőfelület a tüdején, így még a szimpla levegővétel is nehézségeket okozott neki.
Ám akaraterejének, no és az éneklés szeretetének hála, szép lassan erőre kapott, hiszen a tüdejét nem mással, mint dalolászással erősítette. Olyannyira sikerült felépülnie, hogy orvosai alig hittek a szemüknek, amikor a leleteit megpillantották.
Azóta Edit úgy vallja, a betegség ébresztette rá, hogy az életben még az olyan hétköznapi dolgoknak is lehet örülni, mint a lélegzés. Ráadásul arra is rájött, hatalmas erő lakozik benne, így egyszerűen nem ismer lehetetlent.
Újrakezdeni és megérkezni - Amikor a változás nem lezárás, hanem egy új kezdet.
Van, amikor mi döntünk a változás mellett, máskor az élet kényszerít rá. Az újrakezdés sosem könnyű, mégis ezek a fordulópontok visznek közelebb ahhoz, akik valójában vagyunk. A Femina Klub évadnyitó estjén D. Tóth Kriszta és Pataki Ági személyes történeteiken keresztül mesélnek november 16-án a MOMkultban az újrakezdésekről, az önismeretről, a döntésekről és azokról a fordulópontokról, amelyek végül közelebb vitték őket önmagukhoz.
Promóció
Hogy ez mennyire így van, azt továbbra is bizonyíthatja majd az X-Faktorban, méghozzá nem is akárhogyan. a zsűri ugyanis úgy döntött, bár egyéniben nem juthatnak tovább, duóként igen. A Nyári lányok pedig az első sokk után örömmel állnak e nem mindennapi kihívás elé, immáron Summer Sisters néven.
Fotó: rtlklub.sajtoklub.tv/Bársony Bence
















