Elhunyt az egyik legsikeresebb magyar focista! Kétszeres olimpiai bajnok volt

Elhunyt Novák Dezső, az egyik legeredményesebb magyar focista.

2014. február 26-án este elhunyt Novák Dezső, a magyar labdarúgás egyik legeredményesebb egyénisége, kétszeres olimpiai bajnok, a Ferencváros örökös bajnoka - tette közzé a családtól kapott hírt honlapján a Magyar Labdarúgó Szövetség.

1939. február 3-án született Jákon. 22 évesen, 1961-ben lett a Ferencváros labdarúgója. Az MLSZ azt írta róla: az Üllői úton hamar a közönség egyik kedvencévé vált, elsősorban kitűnő rúgótechnikája és csupa szív játéka miatt.

Két olimpián, 1964-ben Tokióban és 1968-ban Mexikóvárosban is játszott a győztes csapatban, előtte pedig 1960-ben Rómában tagja volt a harmadik helyezett gárdának. 1968-ban játszott a világválogatottban is. A Ferencvárossal négyszer volt magyar bajnok.

Labdarúgó-pályafutása után edzőként is sikeres volt: háromszor nyert bajnokságot a Fradival - 1981, 1995, 1996 -, irányításával 1995-ben az FTC bejutott a Bajnokok Ligájába. Ennek ellenére 1996-ban csalódottan, önként állt fel a kispadról. 2004-ben megkapta a köztársasági elnöktől a Magyar Köztársasági Érdemrend Középkeresztje kitüntetést.

Novák Dezső mellett már az idei év eddig eltelt két hónapjában is számos sportolótól kellett örökre búcsút vennünk. Nézd meg, kik ők!

Novák Dezső, a Ferencváros örökös bajnoka, kétszeres olimpiai bajnok labdarúgó 75 éves korában tegnap este hunyt el.

Fotó: MTI/Kovács Gyula

Várady Béla 36-szoros válogatott, az 1972-es müncheni ötkarikás játékokon olimpiai ezüstérmes labdarúgó 2014. január 23-án hunyta le örökre a szemét. A Vasas és a magyar válogatott hatalmas erejű lövéseiről ismert csatára1977-ben az európai Ezüstcipőt is kiérdemelte.

Fotó: vasassc.hu, Vasas TV

Megrázta az országot, amikor Rakaczki Bence, a Diósgyőri VTK labdarúgócsapatának mindössze 20 éves kapusa 2014. január 16-án elhunyt. Nagy reménységnek tartották, a válogatottban is helye lehetett volna. 2012-ben leukémiát diagnosztizáltak nála, és bár átesett sikeres csontvelő-átültetésen, a rák ismét megtámadta szervezetét.

Fotó: dvtk.eu

Az egykori FIFA-játékvezető, Németh Lajos, aki az 1986-os mexikói világbajnokságon képviselte a magyar színeket, de öt másik világbajnoki mérkőzésen partjelző volt, 2014. január 26-án távozott az élők sorából. 1978-ig a Békéscsaba NB I-es csapatában focizott.

Fotó: MTI

Török Gyula ökölvívó, az 1960-as római olimpia légsúlyú bajnoka 2014. január 12-én halt meg. A mindössze 161 centiméter magas, Béka becenévre hallgató öklöző 60 alkalommal szerepelt a magyar válogatottban. Lég- és harmatsúlyban ötször nyert magyar bajnokságot. 1959-ben Luzernben Európa-bajnoki ezüstérmet szerzett.

Fotó: MTI/Petrovits László

2014 híres magyar halottai

Már az idei évben is számos magyar híresség távozott az élők sorából. Őket gyászolja a szakma és a közönség.

Magyar sztárok, akik 2014-ben hunytak el

Nézegess képeket!

Elolvasom

Ebben a cikkben nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését. Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.

Indamedia Csoport

Ehhez a cikkhez ajánljuk

Ezt is szeretjük