Noszály Sándor és a Sztárbox: az RTL friss közleményt adott ki
A Noszály Sándor családjától kapott információk alapján a versenyző nem folytatja a Sztárbox versenyét.
Mint ismert, a Sztárbox október 6-án megrendezett nehézsúlyú elődöntőjének másnapján Noszály Sándor, aki megnyerte az összecsapást, az Egyesült Államokba utazott, majd az Instagram-oldalán közzétett videói miatt nagyon sokan aggódni kezdtek a sportolóért.
Noszály Sándor nem folytatja a Sztárboxot
„A produkcióhoz is érkezett kérdés azzal kapcsolatban, hogy Sándor miként folytatja a versenyt és erről mikor születik döntés. A produkció képviselői szerették volna személyesen felvenni a kapcsolatot a versenyzővel, aki a mai napon (10. 16.) hazatért Magyarországra, de erre nem volt lehetőségük.
Noszály Sándor családjától kapott információk szerint Sándor állapota miatt nem tudja folytatni a Sztárbox versenyét, így nem vesz részt a november 3-án megrendezésre kerülő szuperdöntőben. Egészségügyi állapotáról további információk megosztására nincs lehetőségünk.
Noszály Sándornak mielőbbi felépülést kívánunk.
A Sztárbox produkciója felkészült arra, hogy ebben az esetben miként bonyolítja le a nehézsúlyban rendezendő szuperdöntőt, de a téma érzékenysége miatt erről később adunk tájékoztatást.” – áll az RTL közleményében.
Cover-fotó: RTL
Vásárolj Femina Klub bérletet!
Vásárolj bérletet, és vegyél részt a 2025-ös év különleges előadásain, ahol izgalmas témákról hallhatsz elismert szakértőktől és közéleti személyiségektől.
- Knapek Éva, aki a társfüggőségről és a mérgező kapcsolatokból való szabadulásról beszél. 2025.01.07.
- Kajdi Csaba, aki humorral és őszinteséggel osztja meg tapasztalatait nőkről és élettapasztalatairól "Anyámtól a modellekig" témában. 2025.02.19.
- Steigervald Krisztián, aki a generációk közötti kommunikáció kihívásait tárgyalja "Boomerek és Zoomerek" című előadásában. 2025.04.09.
További részletek: feminaklub.hu/
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció