Noszály Sándor lányát elütötte egy villamos: a súlyos baleset megviselte a teniszezőt
Noszály Sándor furcsa viselkedése mögött talán lánya balesete áll? A teniszező mondta el, mi történt.
Noszály Sándor lányát súlyos baleset érte, a történtek nagyon megviselték az egykori olimpikon teniszezőt.
Noszály Sándor lányának balesete
Az utóbbi napokban egyértelműen Noszály Sándor botránya uralja a hazai sajtót, ahogy azt korábban mi is megírtuk, a teniszező furcsa, aggasztó videókat tett közzé Instagram-oldalán, sokan, köztük barátai és követői is aggódni kezdtek az állapotáért. Az internet népe csak találgat, vajon mi állhat a sportoló viselkedésének hátterében.
A Metropol számolt be először arról, hogy előkerült egy videó, amin Noszály Sándor arról beszél, lányát áprilisban elgázolta egy villamos, a tragikus eset pedig apaként őt is nagyon megrázta. A lap akkor azt írta, hogy a XI. kerületben elgázolt a villamos egy 20 év körüli, fiatal lányt, akit súlyos, életveszélyes sérülésekkel kórházba szállítottak a helyszínről.
Most kiderült, ez a fiatal lány nem más, mint Noszály Sándor lánya, Szonja volt.
- A gyerekemet elütötte egy villamos, b**** meg! Három hónapja, és bent volt szív-CT-n. Megmentettem az életét, és ezért verték ki a fogamat is. Gyerünk már! Minden rendben lesz! Táncoljatok és énekeljétek, hogy One Love a U2-tól! – hangzik el a zavaros videóban Noszály Sándor szájából.
Noszály Sándor először nyilatkozott a botrány kirobbanása óta: furcsa, mit mondott
Noszály Sándor összefüggéstelenül beszél a furcsa Instagram-videókban, a nyilatkozata sem volt kevésbé aggasztó.
ElolvasomCover-fotó: RTL
Vásárolj Femina Klub bérletet!
Vásárolj bérletet, és vegyél részt a 2025-ös év különleges előadásain, ahol izgalmas témákról hallhatsz elismert szakértőktől és közéleti személyiségektől.
- Knapek Éva, aki a társfüggőségről és a mérgező kapcsolatokból való szabadulásról beszél. 2025.01.07.
- Kajdi Csaba, aki humorral és őszinteséggel osztja meg tapasztalatait nőkről és élettapasztalatairól "Anyámtól a modellekig" témában. 2025.02.19.
- Steigervald Krisztián, aki a generációk közötti kommunikáció kihívásait tárgyalja "Boomerek és Zoomerek" című előadásában. 2025.04.09.
További részletek: feminaklub.hu/
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
Ebben a cikkben nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését. Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.
OLVASD EL EZT IS!