A TV2 sztárja ráhajtott kolléganője pasijára? Brutál balhé kerekedett a Next Top Model Hungaryben
A Next Top Model Hungary Hawája és Cintije azután balhéznak össze, hogy utóbbi megjegyzést tett előbbi párjára.
A Next Top Model Hungary 9. adására határozottan kialakultak a versenyzők közötti klikkek, ahogy az is látszik, kik azok a lányok, akik körül a legtöbb konfliktus van. Cinti valahogy mindig ott találja magát a viták közepén, a következő részben Hawával kerül összetűzésbe.
Rögtön ezzel az összeszólalkozással kezdődik az epizód. Ahogy Ördög Nóra a múlt heti adásban elmondta, a versenyzők ezúttal havas helyszínre utaznak - ahogy odaérnek a szállásukra, Hawa kap az alkalmon, leül Cintivel beszélgetni.
A Next Top Model Hungary Hawája és Cintije
Úgy érzi, részéről már annyi feszültség gyülemlett fel a versenytársa irányába, hogy azt muszáj kiadnia magából. Azt pláne nem tudja szó nélkül hagyni, milyen megjegyzést tett Cinti a barátjára.
Az elmúlt részben néhány szerencsés lány találkozhatott a szeretteivel öt perc erejéig. Cinti ekkor látta meg Hawa párját, és kicsúszott a száján egy olyan mondat, amit akár úgy is lehet értelmezni, mintha rámozdult volna a férfira.
- Őszintén, nem szeretném azt hallgatni, hogy olyanokat mondasz, hogy megláttad a barátomat, és begerjedtél rá - kezdi Hawa az indoklását annak, miért nem akar többé beszélni Cintivel.
Cinti erre védekezni kezd, állítja, nem ezek a szavak hagyták el a száját. Később a téma a zsűri előtt is előkerül.
Az, mit mondott Cinti igazából, valamint mit reagálnak az ítészek erre a pikáns helyzetre, kiderül a Next Top Model Hungary vasárnapi adásából - annyit elárulunk, Axente Vanessa arcára minden rá lesz írva!
Meztelenre vetkőztek a Next Top Model Hungary versenyzői: íme a képek
A Next Top Model Hungary következő adásában meztelen fotók készülnek a versenyben maradt lányokról.
ElolvasomVásárolj Femina Klub bérletet!
Vásárolj bérletet, és vegyél részt a 2025-ös év különleges előadásain, ahol izgalmas témákról hallhatsz elismert szakértőktől és közéleti személyiségektől.
- Knapek Éva, aki a társfüggőségről és a mérgező kapcsolatokból való szabadulásról beszél. 2025.01.07.
- Kajdi Csaba, aki humorral és őszinteséggel osztja meg tapasztalatait nőkről és élettapasztalatairól "Anyámtól a modellekig" témában. 2025.02.19.
- Steigervald Krisztián, aki a generációk közötti kommunikáció kihívásait tárgyalja "Boomerek és Zoomerek" című előadásában. 2025.04.09.
További részletek: feminaklub.hu/
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
Cover-fotó: TV2/Next Top Model Hungary