Tíz év után kirúgták! Ennek a magyar műsorvezetőnek is mennie kell

Tíz év után kirúgták Németh Kristófot a Klubrádiótól.

Húsvéti tojásvadászat
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

Úgy tűnik, Mádai Vivien és Harsányi Levente távozásával nem ért véget a műsorvezetők cseréje.

A TV2 két nagy nevet is átcsábított a konkurens csatornától, valamint Németh Kristóf is távozik jelenlegi munkahelyéről.

Tíz év után rúgták ki

A színész több mint tíz év után távozik a Klubrádió csapatától - a szombat délelőtti Klubdélelőtt egyik műsorvezetője volt.

A rádió vezetése úgy indokolta döntését, hogy rövidebbre szeretnék venni ezt a műsort, így pedig már elegendő lesz egy műsorvezető is. A Barátok közt egykori sztárja szomorú ugyan a döntés miatt, mivel szívügyének tekintette a Klubdélelőttöt, ám kénytelen elfogadni a vezetőség döntését.

A héten két másik nagyágyú is bejelentette, hogy az RTL-től a TV2-höz igazol. Először Friderikusz Sándor közölte, hogy szerződése lejártakor nem hosszabbított, most pedig Hajós András is búcsút intett a csatornának.

Mentor lesz Hajós

Mindketten az áprilisban induló Az ének iskolája című produkcióhoz mennek, Friderikusz mint műsorvezető, a komikus-zenész pedig mint zsűritag vesz majd részt benne. Hajós bevallotta, felmerült a neve lehetséges műsorvezetőként, ám ő jobban fogja élvezni a mentor szerepét.

A Heti Hetes sztárjai feleségeikkel

Nézegess képeket!

Elolvasom
Az új tehetségkutatóban gyerekek mérhetik össze az énektudásukat, és hétről hétre zsűri értékeli a teljesítményüket, ám itt senki sem eshet ki.

Dilemma podcast

A Dilemma a femina.hu podcastje, mely minden adásban egy-egy megvitatást érdemlő témát jár körbe. Podcast-sorozatunk legújabb részében a testpozitivitás került terítékre. Tényleg építő jellegű vagy egyre egészségtelenebb a body positivity mozgalom? Mitől függ a testünkkel való viszonyunk? Miért mennek általában a nők plasztikáztatni?

Promóció

A humoristának nem lesz újdonság a tanári szerep, hiszen Zenehajó című műsorában már két éve dolgozik gyerekekkel.

Fotó: RTL Klub/Bársony Bence

Ezt is szeretjük