Az RTL sztárja volt, mégis Balin kezdett új életet: ebben a műsorban tér vissza
Németh Zsófiát hat évvel ezelőtt ismerte meg az ország a Love Island szereplőjeként.
Balin kezdett új életet a 2019-es Love Island győztese, Németh Zsófia, aki hamarosan új műsorban tér vissza a képernyőre.
Németh Zsófia így él most
Németh Zsófia neve nem ismeretlen a magyar tévénézők számára, hiszen már több alkalommal is szerepelt a nyilvánosságban. Először 2019-ben tűnt fel a Love Island című realityben Lakatos Tíciánnal, akivel meg is nyerték a műsort. Később a Survivorben is kipróbálta magát, ahol egészen a döntőig jutott, ám az utolsó párbajt elveszítve a második helyen végzett. Azóta gyökeresen megváltozott az élete: Balira költözött, és saját vállalkozást indított.

– Eredetileg nyaralni jöttem Balira. Nem voltam a legfényesebb állapotban lelkileg. Napról napra éreztem, hogy kezdem megtalálni önmagamat megint, amit nagyon régóta nem éreztem. Visszanyertem a motivációmat, az életkedvemet, energikus voltam mindennap, és arra gondoltam, hogy nem éri meg itt hagyni ezt az egészet, mert ha itt hagyom Balit, akkor azzal együtt magamat is itt hagyom. Balin csak online lehet dolgozni, és ahhoz, hogy én ki tudjak költözni, az egész életemet át kellett szervezni. Jelenleg egy saját márkán dolgozom, ami egy vitamin hajra, bőrre és körömre – mesélte az RTL kameráinak Németh Zsófia, aki hamarosan ismét feltűnik a csatornán.
Ezúttal a Határtalan szerelem második évadában láthatjuk, amelyben egyedülálló, külföldön élő magyarok párkeresését követhetjük végig a világ különböző pontjain.
A Határtalan szerelem olyan szinglik történeteit mutatja be, akik külföldön valósították meg álmaikat, de a szerelem még hiányzik az életükből. A műsor különlegessége, hogy nemcsak gyönyörű tájakon élő magyarok mindennapjaiba enged bepillantást, hanem abba is, hogyan vállalják a jelentkezők a messzi utazást egy lehetséges szerelem reményében. Ez a kaland a párkeresés mellett még több izgalmat és élményt tartogat a jelöltek számára.
Az RTL sorozatsztárját nőként ismerte meg az ország: ma férfiként így néz ki
Fajt Alex néven ismerik ma már, azonban egykoron az Éjjel-nappal Budapestben még Alexandraként lett híres.
ElolvasomCover-fotó: RTL
Az illatok terápiás ereje
Már megvásárolható a Femina első könyve:
A láthatatlan gyógyító
Molnár Éva kötete egy különleges utazásra hív az illatok gyógyító világába — az ókori füstölőktől egészen a modern olfaktív terápiáig.
Hogyan hatnak ránk az illatok? Miért kapcsolódik össze ennyire mélyen az emlékezet, a lélek és a szaglás? És hogyan segíthetnek az illatok a testi-lelki harmónia megtalálásában?
Promóció
















