Nemcsák Károly meztelen jelenetéből óriási botrány lett a színházban: egy néző megengedhetetlen dolgot tett
Nemcsák Károlyt lehetetlenül kínos helyzetbe hozta egy tolakodó rajongó.
Nemcsák Károly nem tűrte el a néző vállalhatatlan viselkedését, azonnal levonult a színpadról, és rendet tett.
Nemcsák Károly meztelen jelenet botrány
A legtöbb színészt amúgy is zavarba hozza, ha meztelenül kell színpadra állnia, ezen pedig csak rontanak a tolakodó rajongók. Nemcsák Károllyal harminc évvel ezelőtt történt egy kínos eset, amely máig élénken él benne, mintha csak tegnap esett volna meg.

– Emlékszem, a Budapesti Kamaraszínházban 1993–94-ben mutattuk be Knoblauch A faun című darabját. Nekem anyaszült meztelenül kellett színre lépnem, majd nagyjából húsz másodperc után rám került egy ballonkabát. Délelőtt volt a nyilvános főpróba, a Kálvária tér pedig tele volt nézőkkel. Amint megjelentem, az első sorból egy hölgy elkezdett fotózni. Ettől majdnem infarktust kaptam – idézte fel a történteket a Találd ki Bagi Ivánnal és Joe-val! című műsorban.
A színész azonnal megállította az előadást, magára kapott egy köpenyt, és utasította a körülötte lévőket, hogy vegyék el a fényképezőgépet a rajongótól.
– Kimentem, valamennyire felöltöztem, majd összeszedtem magam. Szemérmesebb típus vagyok, nehezen viseltem volna el egy ilyen helyzetet. Egy fiatal hölgy volt, aki fotózott, akivel nagyon sokszor találkoztam. Nem volt köztünk viszony, de nagy rajongója volt a színháznak és az én munkásságomnak is. Sírva, de odaadta a gépet.
Mint mondja, ez volt az első alkalom karrierje során, hogy egy rajongóval ilyen módon találkozott. Ráadásul a történet igazi fordulata, hogy a kínos incidens ellenére a színész és a hölgy azóta is jó kapcsolatot ápolnak.
Vásáry André eurovíziós szereplését ezért nem engedték: „egy ilyen nem nyerhet”
Vásáry André fájdalmas emléket idézett fel, amiről korábban sosem beszélt.
ElolvasomCover-fotó: Találd ki Bagi Ivánnal és Joe-val! című műsor
Az illatok terápiás ereje
Már megvásárolható a Femina első könyve:
A láthatatlan gyógyító
Molnár Éva kötete egy különleges utazásra hív az illatok gyógyító világába — az ókori füstölőktől egészen a modern olfaktív terápiáig.
Hogyan hatnak ránk az illatok? Miért kapcsolódik össze ennyire mélyen az emlékezet, a lélek és a szaglás? És hogyan segíthetnek az illatok a testi-lelki harmónia megtalálásában?
Promóció
OLVASD EL EZT IS!












