Nagy Edmond volt a 2003-as Megasztár sármőre: 46 évesen felismerhetetlen

Nagy Edmond annak idején egyből elvarázsolt mindenkit, amikor színpadra lépett.

Nagy Edmond ma
Dilemma - Izgalmas témák, különböző nézőpontok a Femina új podcastjében.
Sóbors
Ez is érdekelhet
Top olvasott cikkek

Huszonkét évvel ezelőtt egy mackós, jóképű fiatal férfi lépett a Megasztár színpadára. Amikor belekezdett Tom Jones Sex Bomb című dalába, pillanatok alatt levett mindenkit a lábáról.

Nagy Edmond ma

Nagy Edmond különleges hangjával és egyedi előadásmódjával hamar a tehetségkutató első évadának egyik közönségkedvencévé vált. A versenyben végül a hatodik helyen zárt, majd néhány évvel később teljesen eltűnt a nyilvánosság elől.

Bár néhány dala most is elérhető a YouTube-on, ma már nem a zenélésből él. Háromgyermekes édesapaként hivatalosan tartalomgyártóként van jelen a közösségi médiában.

Posztjai továbbra is azt az egyediséget sugározzák, amely miatt annak idején megkedvelték: gyakran táncol a videóiban, de akadnak merészebb felvételek is, amelyeken egy szál kisnadrágban áll a kamerák elé.

2013-ban ikerfiai, Edi és Dávid születtek, majd 2016-ban világra jött harmadik fia, Brendon is. A humoros videók mellett rendszeresen mutatja meg gyermekeit is, ám a fotók alapján úgy tűnik, manapság egyedülállóként neveli őket.

Prokopp Dóra a Szerencsekerék gyönyörű háziasszonya volt: 57 évesen hosszú hajzuhataggal ragyog

Prokopp Dóra 1993-tól kezdve volt a régi Szerencsekerék betűforgató háziasszonya.

Elolvasom

Cover-fotó: TV2/Megasztár

A bennünk élő nők - Hol az egyensúly a megfelelés és az önazonosság között?

A 21. századi nő minden szerepben helyt áll: dolgozik, édesanya, társ, barát, gondoskodó, és közben próbál önmaga is maradni. Hogyan lehet lavírozni a rohanó mindennapok, a teljesítménykényszer és a saját lelki békénk között? Hogyan találjuk meg az egyensúlyt szerepeink között? Erős Antónia és Pokorny Lia beszélgetnek június 1-jén a MOMkultban arról, mit jelent ma nőnek lenni: hogyan lehet egyszerre helyt állni a munka, a család és a saját vágyak világában, miközben megőrizzük önmagunkat, belső erőnket és harmóniánkat. 

Biztosítsd be a helyed most!

Promóció

Ezt is szeretjük