Emlékszel Nagy Edmondra? A 2003-as Megasztár mackós énekese most így néz ki
Nagy Edmond ma már háromgyerekes apuka.
![Nagy Edmond 2017](https://kep.index.hu/1/0/1784/17846/178464/17846498_1082540_b367f3ec2c76bc52dc71bd918ea4907a_wm.jpg)
Nagy Edmondot 2003 őszén ismerte meg az egész ország, amikor elindult a Megasztár első évada. A mackós testalkatú énekes akkor mindenkit lenyűgözött Tom Jones örökzöld Sex Bomb című slágerének kirobbanó előadásával. Végül a hatodik helyen végzett a TV2 népszerű tehetségkutatójában.
A 38 éves énekes első lemeze Nagy test, nagy szív címmel jelent meg 2005-ben, amit egy évvel később a Nagy lemez című album követett. Habár a tévék képernyőjéről 14 évvel ezelőtt eltűnt, a mai napig fellép, harmadik önálló stúdióalbumán pedig tavaly kezdett dolgozni, amelyen új és saját dalok kapnak majd helyet.
![nagy-edmond-2017](https://kep.cdn.indexvas.hu/1/0/1784/17846/178464/17846426_7f5f1d7a38abb90804e8d65f4ea26753_wm.jpg)
Nagy Edmond a magánéletben is megtalálta a boldogságot, hiszen hat évvel ezelőtt ismerkedett meg párjával. Ikreik már négyévesek, harmadik közös gyermekük pedig 2016 februárjában jött a világra. "Bármennyi idő is telt el a Megasztár óta, még most is az életem része az éneklés" - mondta Nagy Edmond tavaly a Blikknek.
Emlékszel Kandech Evelyne-re? Most így néz ki a 2003-as Megasztár énekesnője
Nézegess képeket!
Elolvasom![](https://kep.index.hu/1/0/5745/57455/574553/57455385_c1698cfd663aa968b02b12265ba2e843_wm.jpg)
Kutyabarátok készüljetek!
Jön a Dogz, az év legnagyobb kutyás fesztiválja! Falkasétákkal, állatorvosi tanácsadással, kutyás bemutatókkal, kutya&gazdi fotózással és sok más ingyenes programmal várunk szeptember 7-én a Városligeti Nagyréten.
Váltsatok jegyet a DOGZ fesztivál színpad izgalmas előadásaira is!
Promóció