69 éves korában az éjszaka elhunyt Muzsay András énekes, dalszerző és fordító, újságíró.


Hosszan tartó, súlyos betegség után érte a halál. A zenész fordította többek között a Paff, a bűvös sárkány című dalt is.
Paff, a bűvös sárkány
Muzsay András 1946-ban született Budapesten. Az Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karán szerzett magyar-orosz tanári diplomát. 1969-ben a Salgótarjáni Amatőr Fesztivál kategóriagyőzteseként sikeres ORI- és Filharmónia-vizsgát tett, azóta hivatásos előadóművész.
25 éven át járta az országot a műsoraival, több mint 3000 önálló fellépése volt. Írt dalokat, megzenésített verseket és több száz külföldi, főleg angol, amerikai, ír, skót dalt fordított magyarra. Neki köszönheti a 100 Folk Celsius zenekar az egyik legsikeresebb dalát, a Paff, a bűvös sárkányt is.
Ő ültette át magyar nyelvre az Ohiót, a Csengőszót, a Csitt, kicsi bébit és a Hová tűnt a sok virágot is.
1992-ben kiadott két műsoros kazettát, majd visszavonult a nyilvános fellépésektől, és újságíróként tevékenykedett. Főként könyv-, film- és színházi kritikákat írt.
Fotó: Facebook/András Muzsay
2014-ben számos magyar hírességtől kellett örökre búcsút vennünk. Képeken a sztárok, akiket egy ország gyászolt.
Elolvasom
Az illatok terápiás ereje
Már megvásárolható a Femina első könyve:
A láthatatlan gyógyító
Molnár Éva kötete egy különleges utazásra hív az illatok gyógyító világába — az ókori füstölőktől egészen a modern olfaktív terápiáig.
Hogyan hatnak ránk az illatok? Miért kapcsolódik össze ennyire mélyen az emlékezet, a lélek és a szaglás? És hogyan segíthetnek az illatok a testi-lelki harmónia megtalálásában?
Promóció































