Nem bírták tovább! Szakított az X-Faktor szerelmespárja

Muri Enikő öt hónap párkapcsolat után szakított párjával, a szintén X-Faktoros Gergővel.

Húsvéti tojásvadászat
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

Az X-Faktor első válogatóján nagy feltűnést keltett Muri Enikő, aki olyan fergeteges hangon adta elő Kelly Clarkson Because of You című dalát, hogy mindenkinek tátva maradt a szája.

Azóta sok minden kiderült a 20 éves sztárjelöltről - egyebek között az is, hogy nem egyedül érkezett a megmérettetésre.

Együtt indultak el

Kedvese, Káli Gergely elkísérte, ráadásul nem pusztán azért, hogy a színfalak mögül szurkoljon neki, hanem, hogy ő is színpadra lépjen!

Ám, míg Enikő produkciójától el volt ragadtatva a zsűri, addig Gergő már nem aratott osztatlan sikert - ennek ellenére azonban kapott még egy esélyt az ítészektől.

Így aztán teljes volt az öröm, a szerelmesek együtt készültek a következő megmérettetésre. Mégis, az X-Faktor táborába már külön-külön érkeztek!

Hogy mi volt a szakítás oka, és volt-e köze az X-Faktorhoz, egyebek között erről is kérdezte Enikőt Ördög Nóri az After X-ben.

Mint Enikő elmondta, a szakítás gondolata folyamatosan érlelődött benne: a kapcsolatuk idején sok apró problémával kellett megküzdeniük.

Utoljára egymás mellett a színpadon

Ezek némelyikét pedig sajnálatos módon nem sikerült megoldani - bár igyekeztek mindent megbeszélni, úgy döntött, jobb lesz nekik külön.

A sors különös fintoraként azonban a szakítás után még egyszer, talán utoljára egymás mellett kellett állniuk a színpadon az X-Faktor legutóbbi műsorában.

Bár Enikő igyekezett beleadni apait-anyait, utólag úgy érezte, elhagyta a lelkiereje, de állítása szerint nem a magánéleti okok miatt.

- Úgy éreztem, hogy a Kelly Clarkson-dallal tényleg sikerült odatennem magam, és valahogy az volt bennem, hogy ezt felül kellene múlnom, és inkább az volt teher számomra - mondta Enikő az After X-ben.

Dilemma podcast

A Dilemma a femina.hu podcastje, mely minden adásban egy-egy megvitatást érdemlő témát jár körbe. Podcast-sorozatunk legújabb részében a testpozitivitás került terítékre. Tényleg építő jellegű vagy egyre egészségtelenebb a body positivity mozgalom? Mitől függ a testünkkel való viszonyunk? Miért mennek általában a nők plasztikáztatni?

Promóció

Végül a zsűri Enikőnek megszavazta a bizalmat, ám exkedvese, Gergő kiesett az X-Faktorból. Bár szabad a pálya a tehetséges énekesnő előtt, ő azt vallja, most úgysem jutna ideje egy normális kapcsolatra, így inkább teljes erejével a versenyre koncentrál.

Fotó: rtlklub.sajtoklub.tv/Bársony Bence.

Ezt is szeretjük