Ő Muri Enikő 15 évvel idősebb párja: három évig titkolni tudták kapcsolatukat
Muri Enikő 2019 óta alkot egy párt a Sugarloaf együttes egy másik tagjával, Tóth Szabival.
Muri Enikő 2017-ben lett a Sugarloaf énekesnője, és 2019 óta alkot egy párt az együttes gitárosával, Tóth Szabival, de erre csak három évvel később, 2022 őszén derült fény, amikor az RTL bemutatta a Nyerő Páros hatodik évadának szereplőit, melyben ők is szerepeltek. A színésznő-énekesnő most szólóban szerepel Az Árulók - Gyilkosság a kastélyban című műsorban.
Muri Enikő párja, Tóth Szabi
- Először 2016-ban találkoztam és dolgoztam együtt Enikővel A Dal című műsorban, amikor három évvel később összejöttünk, már elvált ember voltam - cáfolta 2022 őszén Tóth Szabi a Story magazinnak azt a reddites pletykát, miszerint a színésznő-énekesnőért hagyta volna el feleségét és fiukat.
Muri Enikő és 15 évvel idősebb párja nem titkolták ugyan a kapcsolatukat, zenészkörökben tudtak róluk, de nem is verték nagydobra, ezért nem tudott róluk a nagy nyilvánosság 2022-ig. Ehhez a mai napig tartják egymást, a közösségi oldalaikon csak ritkán posztolnak olyan képet, amin nem a zenekar többi tagjával, hanem egymással láthatóak.
- Valahogy el tudtam neki magyarázni, hogy az, hogy mi hogyan élünk, milyen a párkapcsolatunk, mennyire szeretjük egymást, az a négy falra tartozik, nem a közösségi médiára, ne haknizzunk ezzel - idézte Tóth Szabit a Bors 2023 novemberében az M2 Petőfi TV podcastjéből.
Kapcsolatukat sem a nagy korkülönbség, sem az nem kezdte ki, hogy egy zenekarban dolgoznak és együtt is élik a mindennapjaikat.
- Nem akartuk, hogy azért járjanak a koncertjeinkre, hogy: „Aha, nézzük meg, hogy funkcionálnak mint egy pár?”. De ezt úgysem fogják látni. Ezt kimondatlanul is szétszedjük. Mi akkor dolgozunk. Olyankor a párkapcsolatunk nem úgy funkcionál, nem látnak minket ölelkezni vagy puszilkodni a színpadon - mondta a 49 éves zenész.
Hevér Gábor színész és lányai fotókon: anyjuk szépségét örökölték
Hevér Gábornak gyönyörű családja van, közös fotójukon látszik a harmónia.
ElolvasomCover-fotó: RTL/Katona László
Vásárolj Femina Klub bérletet!
Vásárolj bérletet, és vegyél részt a 2025-ös év különleges előadásain, ahol izgalmas témákról hallhatsz elismert szakértőktől és közéleti személyiségektől.
- Knapek Éva, aki a társfüggőségről és a mérgező kapcsolatokból való szabadulásról beszél. 2025.01.07.
- Kajdi Csaba, aki humorral és őszinteséggel osztja meg tapasztalatait nőkről és élettapasztalatairól "Anyámtól a modellekig" témában. 2025.02.19.
- Steigervald Krisztián, aki a generációk közötti kommunikáció kihívásait tárgyalja "Boomerek és Zoomerek" című előadásában. 2025.04.09.
További részletek: feminaklub.hu/
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció