Nézd meg, milyen szép lány volt a 64 éves Molnár Piroska!

Fotó!

Molnár Piroska 60 fölött is elbűvölő színésznő, de a Csinibaba sztárja fiatalon is gyönyörű lány volt.

Húsvéti tojásvadászat
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

Molnár Piroska 64 évesen is hazánk egyik legnépszerűbb színésznője, aki mind a színpadon, mind a filmvásznon bizonyít, de szinkronhangként is ismerős lehet.

Talán a legtöbben arcát és nevét az érettebb karakterekhez köztik, pedig művésznőnk a Színház- és Filmművészeti Főiskola 1968-as befejezése óta a pályán van, régi fotója pedig arról árulkodik, hogy fiatalkorában nem csupán tehetsége, de szépsége is kiemelkedő volt.

Szegeden kezdte

A diploma után a Szegedi Nemzeti Színházhoz szerződött, ahol három éven át szórakoztatta a nagyérdeműt, 1971-től pedig a kaposvári Csiky Gergely Színház színpadán játszott.

Hét évet tölött itt el, majd a Nemzeti Színház, később pedig a budapesti Katona József Színház következett, melynek ő volt az egyik alapítótagja.

Rengeteg színpadi szerepe mellett kevés olyan magyar film készült, amelyhez ne adta volna tehetségét, láthattuk többek között a Meseautóban, a Csinibabában és a Rokonokban is.

Ma is színpadon

A szakma elismerését és számos díjat magáénak tudhat, megkapta a Jászai Mari-díjat, a Kossuth-díjat és a Magyar Köztársasági Érdemrend tisztikeresztjét is.

Gyönyörű magyar színésznők 50 fölött

Nézegess képeket!

Elolvasom

Sokszínűségét és elhivatottságát igazolja, hogy elvállalta a nagy port kavart Pálfi György rendezte 2006-os Taxidermia egyik szerepét is - még a meglehetősen naturális szexjelenettől sem riadt vissza.

Dilemma podcast

A Dilemma a femina.hu podcastje, mely minden adásban egy-egy megvitatást érdemlő témát jár körbe. Podcast-sorozatunk legújabb részében a testpozitivitás került terítékre. Tényleg építő jellegű vagy egyre egészségtelenebb a body positivity mozgalom? Mitől függ a testünkkel való viszonyunk? Miért mennek általában a nők plasztikáztatni?

Promóció

Molnár Piroska 60 fölött is aktív, jelenleg több darabban is játszik, a Nemzeti, az Örkény és a Budaesti Operettszínház színpadán.

Ezt is szeretjük